Helyi hírek 2014. október 6. 13:40

Ön elmegy-e választani?

Képgaléria
Ön elmegy-e választani?
A választás napja olyan lesz, akár a többi vasárnap. Vagy mégsem? A válaszadók többsége arra vár, hogy beleszólhasson a saját életébe.

Adri (19)

Most vehetek részt először önkormányzati választáson, de még nem döntöttem el, kikre fogok szavazni. Ismerem a polgármester- és a képviselőjelölteket, a programjukat nem. Pártok és programok helyett a személyek alapján fogok közülük választani.

Tünde (44)

Természetesen igen, el fogok menni választani. Szimpátia alapján döntök, elég régóta tudom már, hogy kik az én jelöltjeim. Négyen vagyunk szavazásra jogosultak a családban, vasárnap majd mind együtt megyünk.

Kati

Nagyon szeretnék elmenni, mert úgy gondolom, hogy számít az én szavazatom is. Nem mindegy a városnak sem, hogy kik a vezetői. Számomra az a fontos, kit mire tartok képesnek, és pártoktól függetlenül olyanra fogok voksolni, aki várhatóan be is váltja az ígéreteit, és a közösséget fogja képviselni.

Krisztina (41)

Még azt sem döntöttem el, hogy egyáltalán fogok-e szavazni. Taszítanak ezek a dolgok, amiket napról napra hallani, távol tartanak a véleménynyilvánítástól. Majd a választás előtti napon még meggondolom. (Fotón: 10 éves Gábriellel)

András (69)

Hogyne, ott a helyem! El is döntöttem már régen, hogy hova teszem az x-et, csakis olyanokra, akikkel egyetértek. Feleségemmel együtt megyünk választani, de otthon nem politizálunk, és családon belül még vitatkozni sem érdemes erről.

tli

Kövessen minket a Facebookon is!