Helyi hírek 2021. március 24. 13:00

Párját ritkító, profi skate-pálya épül a Vasas-pályán

Párját ritkító, profi skate-pálya épül a Vasas-pályán
Közösségi oldalán jelentette be Csányi József polgármester a hírt: nem sokáig kell már várniuk a félegyházi bmx-eseknek, rollereseknek és gördeszkásoknak, hogy a legkorszerűbb körülmények között hódoljanak szenvedélyüknek, ugyanis a félegyházi fiatalok és a városvezetés összefogásának eredményeként hamarosan megépülhet egy bmx freestyle pálya a volt Vasas-pálya területén. A létesítmény megépítésére 14,5 millió forint pályázati forrásból és 15,5 millió forint önkormányzati önerőből kerülhet sor.

Mint ismert, a város extrém sportolói korábban a Petőfi-lakótelepen tudtak gyakorolni, ahol tulajdonképpen néhány monolit tömb állt rendelkezésükre. Amikor ennek helyén – a CLLD, azaz közösségvezérelt helyi fejlesztések projekt keretében – sportpark épült, a bringások, deszkások és korisok a belvárosba tették át székhelyüket. Csakhogy a Zöld város pályázatnak köszönhetően megújult környezet védelmében ez nem maradhatott így. Ezt követően keresték fel a fiatalok képviselői a polgármestert és a jegyzőt, és kértek segítséget egy kompromisszumos, valamennyi érintett fél számára elfogadható megoldáshoz. Így született meg az a megállapodás, hogy egy nyertes pályázat esetén az önerőt Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata magára vállalja. 

A fiatalok és az önkormányzat összefogásának keretében idén februárban nyújtották be azt a pályázatot, ami az Aktív Magyarországért Kormánybiztos Iroda és a MAKETUSZ (Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség) 300 millió forintos forrással meghirdetett Országos Bringapark Program 2021 kiírásán most 14,5 millió forintot nyert.

– Tekintettel a korábban tett ígéretre, a 30 millió forint költségvetésű projekt fennmaradó részét, azaz 15,5 millió forintot az önkormányzat fedezi – jelentette ki Csányi József.



A polgármester arról is beszámolt, hogy a beruházás keretében a Vasas-pálya területén egy 16x34 méteres, 544 négyzetméter alapterületű pálya valósul meg, igen szigorú elvárások szerint. Erre 10 darab „pro” minősítésű, azaz professzionális pályaelem kerül. A létesítmény – fogalmazott a polgármester – megfelelő engedélyekkel és minősítéssel rendelkező, versenyek rendezésére alkalmas, párját ritkító profi pálya lesz.

A fejlesztés jelenleg a támogatási okirat aláírásának fázisában van. Ezt követi a kivitelező kiválasztása beszerzési eljárás keretében, majd maga az építés, ami egyébként két ütemben valósul meg. Első lépésként a nagy szilárdságú, speciális csiszolt betonpálya készül el, majd a pályaelemek felszerelése és a minősítés megszerzése következik. A speciális szakmai szempontok érvényesülését a MAKETUSZ minőségi ellenőre garantálja, aki folyamatosan felügyeli a kivitelezést is. A félegyházi extrém sportpályát a tervek szerint még ebben az évben birtokba vehetik a sportolók.

Fontos megemlíteni, hogy a Vasas-pálya teljeskörű felújítását, rehabilitációját célzó, jelenleg bírálat alatt álló európai uniós projekt keretében egy multifunkcionális görpálya is megépül a közeljövőben. Az így megvalósított két pálya már országos szinten is unikumnak számító lehetőséget nyújt Félegyházán az extrém sportok szerelmeseinek akár versenyzésre, vagy csak a szabadidő hasznos eltöltésére.

A mellékelt fotókon a Nádudvaron megvalósult skatepark látható. Ezzel hasonló műszaki tartalommal valósul meg a félegyházi beruházás is.

 

Kövessen minket a Facebookon is!