Sport 2014. október 6. 21:35

Bajnok lett a Kiskunfélegyházi Városi Tenisz Klub

Bajnok lett a Kiskunfélegyházi Városi Tenisz Klub
Megnyerte az OBII-es férfi bajnokságot és 3 év után ismét feljutott az OBI-be a Kiskunfélegyházi Városi Tenisz Klub csapata. Az együttes tavaly is közel állt az első helyhez, de akkor a budapesti UNIK SE mögött meccsaránnyal második lett. A félegyháziak idén rendkívül imponálóan szerepeltek, mind a 15 mérkőzésüket megnyerték.

 

 

 

Horváth István /csapatkapitány értékelése a szezonról/:

„Nagyon büszke vagyok a játékosaimra és a szurkolóinkra. Mindenki kivette részét a győzelemből. A szurkolók nélkül nem lett volna olyan hangulat a Honvéd teniszpályán, amely miatt a játékosok oroszlánként küzdöttek volna, és ezért nagyon hálásak vagyunk. Nem tudok kiemelni egy játékost sem, az egységben van az erőnk. Hol az egyik játékosunk nyújtott átlagon felüli teljesítményt, hol pedig a másik. A csoportgyőzelmet egy rájátszás követett volna, amit a régről ismert Gyöngy TC ellen vívott volna a KVTK, azonban a feljutásért való küzdelemre nem került sor, mert a gyöngyösiek feladták a mérkőzést.

Szeretném kiemelni, hogy a KVTK 90%-a kiskunfélegyházi. Ez nagyon ritka az országban. Erre is nagyon büszkék vagyunk. A másik kiemelendő tény a csapat átlagéletkora, ugyanis egy nagyon fiatal csapatról van szó, ami azt jelenti, hogy ennek a csapatnak még 20-25 éve van a jövőben OB1-es és OB2-es szinten teniszezni.

Szeretném megköszönni az idei évet a szponzoroknak is, akik nélkül nem jött volna létre az idei kiváló szereplés.

Köszönjük:

- a Kiskunfélegyházi Városi Önkormányzatnak,

- a Kiskunfélegyházi Malom Kft-nek, és

- az Unovet-Négy Kft-nek.”

 

A 2014-es bajnokcsapat tagjai:

Csányi Szabolcs, Bálint Dávid, Rekedt Zoltán, Horváth István, Dragon Dániel, Dragon Károly, Kurucsai Ronaldo, Fricska Martin, Horváth Ábel és Kecskeméti Zoltán.

 

Kövessen minket a Facebookon is!