„Viperával” fenyegette meg a tanárt
A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint egy ismeretlen személyazonosságú férfi 2014. október 7-én 10 óra 40 perckor, egy kunszentmiklósi iskola tanműhelyébe engedély nélkül bement és kötözködni kezdett a diákokkal. A szakoktató távozásra szólította fel a fiatalembert, aki egy teleszkópos bottal, úgynevezett „viperával” fenyegetően hadonászni kezdett a tanár felé, majd a tanműhelyben lévő esztergagépre csapott, melynek következtében annak védőburkolata eltörött.
A tanteremből kifelé haladva a viperával ráütött a vasajtóra is, majd ismeretlen helyre távozott. A nyomozók azonnal megkezdték az ismeretlen elkövető felkutatását és beazonosítását. A beszerzett adatok, a kihallgatások és a személyleírások eredményeképpen 2014. október 8-án 12 óra 53 perckor, Kunszentmiklóson elfogták és a kapitányságra előállították a rendőrök F. Mihály 19 éves kecskeméti lakost.
A férfit gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, majd - gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából - őrizetbe vették.