Helyi hírek 2021. április 27. 10:00

Jelentős összegből fejlesztette szakképzését a PG

Jelentős összegből fejlesztette szakképzését a PG
A szakképzés fejlesztésére kért és kapott 150 millió forint támogatást a Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium.



Rokolya Csaba igazgató tájékoztatta lapunkat, hogy tulajdonképpen két támogatásról van szó, amelyek közül az első – kisebb összegű – pályázat már a záró szakaszában jár. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 32.966.591 forint támogatásának nyomán megvalósuló beszerzések megtörténtek, az új eszközök a birtokukba vannak, az osztálytermek festése zajlik jelenleg.



A pályázati összegből vásárolt az intézmény 25 korszerű számítógépet perifériákkal együtt. A megvalósult fejlesztésnek köszönhetően a mai igényeknek megfelelő eszközökön tudnak tanulni a diákok.



A támogatás keretében vásároltak 166 táblagépet és 7 mobil tablettároló- és töltőszekrényt, amelyek 7 nyelvi terembe kerültek. A táblagépek megvásárlásával lehetővé válik a nyelvi órákon azon programok órai alkalmazása is, amelyek a mindennapi életben jól használható nyelvtudás elsajátításához ma már elengedhetetlenek. A szótanuló alkalmazások segítségével például hatékonyabbá válik a diákok szókincsének bővítése, állandó szinten tartása. A támogatásnak köszönhetően 152 tanulói széket és 76 tanulói asztalt cseréltek le az iskola 4 tantermében, amelyekbe új tanári asztalok és székek is kerültek. A beszerzés eredményeként javult a tantermek használhatósága, a tanulók esztétikusabb, kényelmesebb környezetben tanulhatnak, ami reményeik szerint ösztönzően hat majd teljesítményükre is. A termekben hetente mintegy 130 órát tartanak a jelenléti oktatásban, így a diákság túlnyomó többsége használatba fogja venni az új bútorokat.



Az elnyert támogatás másik része az NFA-KA-ITM-7/2020 fejlesztési folyamatához a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivataltól érkezett. Ennek köszönhetően az intézmény 118.611.637 forint támogatást kapott, amiből teljeskörűen megújul az iskola tanműhelyében a vegyesforgácsoló-műhely, ahol jelenleg majdnem 50 éves gépeken tevékenykednek a diákok. Hamarosan az aljzat és nyílászárók cseréje mellett a villamoshálózat is korszerűsödik.



A projekt keretében 14 darab esztergagépet, 4 marógépet és 1 függőleges síkköszörű gépet is beszereznek. A gépészet-ágazatban tanuló diákok ennek köszönhetően korszerű gépparkon ismerkedhetnek meg a gépészet gyakorlati ismereteivel.



Szintén a gépészet-ágazathoz kapcsolódóan munkába állt egy 3D CNC multiszenzoros koordináta mérőgép. A tanulók így a hagyományos méréstechnológiák mellett modern módszerekkel is megismerkedhetnek az iskolában. A támogatás segítségével megvalósul egy minden igényt kielégítő CISCO labor eszközparkjának beszerzése is: 17 modern számítógép és számos hálózati eszköz beüzemelése zajlik. A terem mindezek mellett teljeskörű felújításon is átesik saját forrásból, ennek köszönhetően egy 21. századi, professzionális eszközparkkal rendelkező labor áll majd a szakképzés szolgálatában, hogy hozzájáruljon az informatikai szakemberek magas szintű képzéséhez.



A beruházások sora még nem ért véget, hiszen 30 kerékpárt is vásárolt az iskola a közelmúltban alapítványi forrásból. Az igazgató elmondta, hogy alapvetően a kollégisták miatt született meg az ötlet, hogy könnyebb lenne nekik a városban közlekedni: edzésre, próbára járni.



A későbbiekben osztályok is használhatják majd a bringákat: kerékpártúrákat, kirándulásokat szervezhetnek, amennyiben a járványügyi helyzet újra lehetővé teszi.

Z. A.

Fotó: Fantoly Márton

 

Kövessen minket a Facebookon is!