Kultúra 2021. április 28. 11:35

Kétharmad félegyházi, egyharmad spanyol – bemutatkozik a Grace of Kairós

Részben nemzetközi, részben félegyházi tagokkal alakult meg 2020-ban a Grace of Kairós zenekar, amely stílusát tekintve a gothic rock, a doom és a progresszív rock mezsgyéin mozog. A banda nemrég jelentette meg első albumát, a megalakulásról és a tervekről a tagokkal beszélgettünk.

Nagy Gábor (basszusgitár) és Dulity Kálmán (dob) évtizedes barátságát számos korábbi banda és együtt zenélés előzte meg. Így adta magát az ötlet egy új közös szerepléshez. A zenekar a sevilla-i születésű Susana G. de Quirós (ének, gitár) ötlete alapján alakult. Párjával, Nagy Gáborral közösen vágtak bele az új projektbe. Hozzájuk csatlakozott Dulity Kálmán.

Erről és a zenekarral kapcsolatos hírekről Nagy Gábor számolt be.

– Mit lehet tudni a Grace of Kairós-ről?

– A megalakulást egyebek iránt az előzte meg, hogy Susana másik zenekara, a The Hostages Went Home egy hosszú lemezfelvételi munka végére ért, ami után szerettünk volna közösen indítani egy bandát. A zenekar ötletgazdája és frontembere Susana, de a tagok 2/3-adban félegyháziak Dulity Kálmánnal kiegészülve.

– Saját számok terén hogy áll a zenekar?

– A dalok és a szövegek Susana ötletei alapján íródnak, a számok végső formája persze a próbákon alakul ki, de ez nagyrészt tényleg az ő szellemi terméke. A stílusunk több fajta irányból tevődik össze. A gothic rock és a doom egy csipetnyi progresszív rockkal megfűszerezve. Érdemes meghallgatni, mindenkinek ajánljuk. Minden tagnak van másik zenekara is, így mind zenészileg, mind pedig emberileg egy sokszínű elegyet alkot a Grace of Kairós, ami remélhetőleg a számokon is tükröződik.

– Hogyan zajlottak a próbák a járvány alatt? Mikorra várható az első koncert?

– Gyakorlatban Pesten működünk, így a próbákat is ott oldjuk meg. Csak saját számaink vannak és ugyebár most jött ki az albumunk, amit januárban vettünk fel. Nem volt még élő koncertünk, köszönhetően a koronavírusnak, de már várjuk az első fellépést. Szeretnénk minél több helyre eljutni és tervbe van véve egy Rocktáras, félegyházi fellépés is.

Kép: Sutus Fanni

G. Z.

 

Kövessen minket a Facebookon is!