Sport 2021. május 3. 15:00

Kiemelkedő siker: Tóth Róbert a 2021 Darts Super Leauge-ben folytatja

Képgaléria
Kiemelkedő siker: Tóth Róbert a 2021 Darts Super Leauge-ben folytatja
Két versenyen is kiválóan szerepelt a félegyházi Tóth Róbert, aki előbb a közép-kelet magyarországi régió soron következő fordulóját nyerte meg, majd pedig kiharcolta a 2021 Darts Super Leauge nevű meghívásos versenysorozatban való részvételt, ahol az ország 14 neves versenyzője és két selejtezőből bejutó játékos ragadhat nyilat.

Április 29-én rendezték a Magyar Dartsliga közép-kelet magyarországi régió soron következő fordulóját Kecskeméten. Szépszámú mezőny, összesen 34-en gyűltek össze az igen szigorú járványügyi feltételek mellett. A mezőnyben nyilat ragadott a félegyházi Tóth Róbert is, aki a csoportját veszített leg nélkül nyerte meg.

A legjobb 16 között egy nagykőrösi versenyzőt győzött le, majd a negyeddöntőben csapattársát, Varga Balázst múlta felül 4-2 arányban.

Az elődöntőben kicsit elfogyott a lendület egy nagyon kiélezett mérkőzésen a szolnoki Nagy Tibort múlta felül 4-3 arányban.

A döntő nehezen indult, de egy sikeres leget követően a kisteleki Halász Leventét sikerült lebreak-elni és az előnyt már nem is engedte ki a kezéből a félegyházi játékos. Végeredmény: 4-2!

A PDC Hungarian Fan Club idén megrendezi a 2021 Darts Super Leauge nevű versenysorozatot. Ez egy meghívásos torna, ahová az ország 14 neves játékosa kapott meghívást, többek között Kovács Patrik, Strbik Péter és Németh Szabolcs. A 16-os főtábla kialakításához a 2 szabad helyre egy selejtező versenyt írtak ki a rendezők. A csoportmérkőzések után a két csoporttovábbjutó keresztbejátszással döntötte el a verseny győzteseinek személyét. Róbert ezt az akadályt is sikeresen vette így a "NAGYOK" között folytatja tovább dartspályafutását.

Információ, kép: Tóth Róbert

G. Z.
 

Kövessen minket a Facebookon is!