Sport 2021. május 9. 16:20

Gálázott az ezüstérmes félegyházi csapat

Gálázott az ezüstérmes félegyházi csapat
Az eredmények kedvező alakulásának köszönhetően már korábban eldőlt, hogy az Astra-HFC Kiskunfélegyháza a második helyen zár a leány labdarúgó-bajnokság U-19-es délkeleti csoportjában. Ennek tudatában léptek pályára a félegyházi lányok május 9-én Székkutason, ahol kiütéses, 12-0-s győzelmet értek el a házigazda Szent Mihály csapata ellen.

Az ezüstérem már matematikailag is biztossá vált Abonyi Péter edző csapata számára a mérkőzést megelőzően és a lányok az eredményes játékkal sem maradtak adósak ebben a körben.

A gólok sorát a gólkirályi cím várományosa, Czinege Eszter nyitotta meg a 10. percben, amit további hat Astra találat követett az első játékrészben.

A félegyházi csapat a második félidőben sem vett vissza a tempóból. Czinege Eszter hat gólig, Kovács Alexandra 4 találatig jutott. Mellettük Kádár Kira büntetőből volt eredményes a 63. percben, illetve a hazaiak egy öngólt vétettek.

Az eredményes szezont az Astra-HFC Kiskunfélegyháza hazai pályán fejezi be május 19-én a Ceglédi VSE ellen.

Leány U-19 délkeleti csoport 21. ford., 05. 09.
Szent Mihály Kft. – Astra HFC – Kiskunfélegyháza 0-12 (0-7)


Gólszerzők: Czinege Eszter 10. p., 19. p., 25. p., 36. p., 59. p., 87. p., Kovács Alexandra 14. p., 27. p., 43. p., 67. p., Kádár Kira 63. p. (11-esből), Deli Mercédesz 73. p. (öngól).

 

1

GYULAI AMAZONOK

20

20

0

0

195

10

185

60

5.1

 

2

ASTRA HFC-KISKUNF.

20

13

1

6

85

50

35

40

4.8

 

3

SZOLNOKI MÁV UFC

21

11

3

7

65

43

22

36

4.7

 

4

KECSKEMÉTI LC KTE SI

20

8

5

7

34

54

-20

29

4.8

 

5

SZENT MIHÁLY KFT.

21

8

4

9

46

77

-31

28

4.4

 

6

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE

21

6

3

12

34

61

-27

21

4.3

 

7

CEGLÉDI VSE

20

3

6

11

28

53

-25

15

4.3

 

8

TISZAKÉCSKE VSE

21

1

2

18

12

151

-139

5

4

 

 

Kép: Astra- Szent Mihály 2021. március 

G. Z.

 

Kövessen minket a Facebookon is!