Gazdaság 2021. május 14. 12:00

Csúszásban a természet, várni kell a zöldségekre

Csúszásban a természet, várni kell a zöldségekre
Kéthetes elmaradásban vannak itthon a kertészetekben a zöldségnövények a szokatlanul hideg tavasz miatt, így a fogyasztók asztalára is idén legalább ilyen csúszással kerülhetnek majd a friss zöldségek – hívta föl a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Kertészeti és Beszállítói osztályának vezetője.

Körülbelül tíz nappal-két héttel „csúszik a természet”, mindennek pedig az időjárás az oka – fogalmazott az InfoRádióban  Mártonffy Béla, de ez nem példa nélküli az utóbbi években. A szakma így aztán pillanatnyilag gőzerővel dolgozik, hogy behozza a lemaradást: a növények javarészt el vannak már vetve, ennek ellenére várhatóan hasonló mértékű késedelem várható az értést illetően is. Még ha – ideális időjárási körülmények között – ennek ellenkezője is már megesett – tette hozzá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara munkatársa, aki szerint a legfőbb gondot az elmúlt napok szeles időjárása okozta, főként a homokhátsági területeken.

– Nem okozott még akkora kiesést, hogy ez az ellátásban gondot okozna, de mindenképp negatívan hat az idei szezonra.

Tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy minden elmaradásban van, értett egyet Mártonffy Béla. A nagy hőösszeg- és csapadékhiány, továbbá a viharok alapvetően minden vetésszerkezetet érintettek, ami azt fogja eredményezni, hogy tíz nap–két hét csúszással fog a szabadföldi zöldségtermelés beindulni – ismételte meg a szakember, remélve, hogy az időjárás a szavait nem cáfolja meg.

Ideális az lenne, ha fölmelegedne az idő, a csapadék pedig ütemesen, nem viharok keretében érkezne, hiszen tudvalevő, hogy a májusi eső aranyat ér. Igaz, nehézséget is okozhat – jegyezte meg a kertészeti és beszállítói osztály vezetője –, amennyiben egy területet még nem vetettek be. Összességében tehát kiegyensúlyozott, szélsőségektől mentes időjárásra lenne szükség. – Mindenféle katasztrofális időjárási tényező nehezítheti a gazdák sorsát, – zárta szavait –, de nagyon reménykedünk, hogy túl vagyunk a nehezén, illetve a súlyos időszakon – írta meg az Agrotrend.

Kövessen minket a Facebookon is!