Sport 2021. május 16. 11:00

Nem hozott döntést a rangadó

Képgaléria
Nem hozott döntést a rangadó
Szuperrangadót rendeztek a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság északi csoportjában, amelynek keretében az első helyezett Kiskunfélegyházi HTK II. fogadta a második helyen álló Nyárlőrinc csapatát.

A szinte ideális időjárási körülmények és a bajnokit megelőző várakozás sok szurkolót kivonzott a Honvéd Sporttelepre. A hazai drukkerek mellett szép számmal érkeztek vendég szimpatizánsok is Nyárlőrincről.

Három fordulóval a bajnokság vége előtt nagy téttel bírt a találkozó. Győzelem esetén a KHTK II. növelhette volna előnyét és közelebb kerülhetett volna az aranyéremhez. A vendégek egy esetleges sikerrel megelőzhették volna félegyházi riválisukat a tabellán.

Jó az öreg a háznál, tartja a mondás és persze a rutin meg az évek. Talán ezen utóbbi erényeket is kihasználva ismét megcsillantotta futballtudását Némedi Norbert, aki már a 6. percben előnyhöz juttatta a KHTK II. gárdáját. (1-0)

Az előnyt hazai mezőnyfölény követte. Az első negyedóra a félegyházi csapat kedve szerint alakult. Jól járatták a játékosok a labdát és kevés teret engedtek a vendégeknek.

Az első komolyabb lövésig a 18. percben jutott el a Nyárlőrinc, ami után egyre kiegyenlítettebbé vált a játék és ziccert is kellett hárítania a hazai kapusnak. Ebből a szituációból végül vendég szöglet és gól következett. Bali Gábor jó ütemben érkezett a beadásra. (1-1)

Az egyenlítés után kicsit kapkodóvá vált a játék és az első félidő hajrája már ismét a KHTK II. fölényét hozta. Kétszer is a kapu torkából mentettek a vendégek, így elkerülték az újabb találatot.

A KHTK II. a mérkőzés nagy részében fölényben játszott, de csak két kapufáig jutott. A mindent eldöntő gólt nem sikerült begyötörni a sokszor lelkesen és egyszerűen védekező vendégekkel szemben.

A döntetlennel mindkét csapat megőrizte esélyét a bajnoki aranyéremre, amely két fordulóval a szezon vége előtt nem kettő, hanem négyszereplős. Az SC Hírös-ÉP mellett még a Kiskunmajsai FC is esélyes az elsőségre.

Értékelés:

Lapsánszki Tamás (edző, KHTK II.)

 A csapat felszívta magát erre a rangadóra, a meccs előtt azt beszéltük, hogy hazai pályán jó lenne a három pontot begyűjteni. A mérkőzés nagy részében mi irányítottuk a játékot, a mezőnyben kiegyenlített volt a rangadó, de mi rúgtunk két kapufát, volt két hatalmas ziccerünk is, sajnos szöglet után kaptunk gólt. Úgy érzem  a helyzetek alapján nyerni kellett volna, de így sincs gond, maradtunk az első helyen. A utolsó két meccset meg kell nyerni és bajnokok tudunk lenni.

Bács-Kiskun Megyei II. Észak 24. ford., 05. 15.
Kiskunfélegyházi HTK II. – Nyárlőrinci LSC 1-1 (1-1)


Gólszerzők: Némedi Norbert 6. p., ill. Bali Gábor 30. p.

 

1

KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK II.

22

15

4

3

70

21

49

49

7.8

 

2

SC HÍRÖS-ÉP EGYESÜLET  

22

15

2

5

70

32

38

47

7.8

 

3

NYÁRLŐRINCI LSC

22

14

5

3

65

35

30

47

7

 

4

KISKUNMAJSAI FC

22

14

4

4

77

28

49

46

6.9

 

5

SOLTI FC

21

11

7

3

61

31

30

40

7.4

 

6

PÁLMONOSTORA SE

22

11

2

9

48

41

7

35

7.1

 

7

LAKITELEKI TE

21

10

3

8

50

42

8

33

6.8

 

8

KUNSZÁLLÁS SE

20

10

3

7

37

33

4

33

7.1

 

9

KEREKEGYHÁZI SE II.

22

7

3

12

50

51

-1

24

6.5

 

10

TISZAALPÁRI SE

21

5

3

13

21

59

-38

18

6.4

 

11

CSÓLYOSPÁLOS FSE

22

3

2

17

29

73

-44

11

6.6

 

12

IZSÁKI SSE

21

3

1

17

30

81

-51

10

6.6

 

13

VASUTAS SK

22

2

1

19

27

108

-81

7

6.7

 


Edzői interjú: Varga Ferenc

G. Z.
 

Kövessen minket a Facebookon is!