Program 2021. június 13. 08:00

Erdő és Vad Konferencia lesz Kiskunfélegyházán

Erdő és Vad Konferencia lesz Kiskunfélegyházán
Sikeresen pályázott az elmúlt évben a Szentkúti Kulturális és Turisztikai Egyesület a Környezettudatosan Kiskunfélegyházán TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01931 azonosítószámú programsorozat megszervezésére. A projekt keretében június 17-én, csütörtökön egy vadászattal, és erdőgazdálkodással kapcsolatos (később is visszanézhető) online tanácskozást, valamint 18-án, pénteken kerekasztal-beszélgetéseket szerveznek, Erdő és Vad Konferencia címmel a Móra Ferenc Művelődési Központban. Téma a klímaváltozás és a Homokhátságon állandósult vízhiány, illetve ezek hatásai az ágazatokra. 

A résztvevők országos és helyi szakmai szervezetek, mint a Kiskunsági Nemzeti Park (KNP), a Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. (KEFAG ZRT.), a környékbeli vadásztársaságok, a Magyar Őzért Szakmai Műhely, a Magyar Vizsla Klub Egyesület, illetve még számos kapcsolódó állami résztvevő.

A konferencia előadói:


Dr. Rácz Lajos egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem: Éghajlati változások és történeti ökoszisztémák az Alföldön

Dr. Tölgyesi Csaba, egyetemi adjunktus, Szegedi Tudományegyetem: A homoki erdősítás jövője egy szárazodó régióban és a lehetséges megoldási stratégiák

Unyi Miklós, vízügyi koordinátor, Kiskunsági Nemzeti Park (KNP): A Homokhátsági vízhiány okainak és megoldási lehetőségeinek természetvédelmi szempontú bemutatása

Toldi Csaba, Dong-ér – Kelő-ér Vize Egyesület, elnök: A vízvisszatartás eredményei a Homokhátságon

Dr. Bárány Gábor, erdőgazdálkodási és természetvédelmi osztályvezető KEFAG: Erdőgazdálkodás a vízhiányos homokhátsági környezetben – nehézségek, lehetőségek és megoldások

Őrhalmi Csaba – vadhívás

Seres Róbert Imre, a 306-os Vadgazdálkodási Tájegység tájegységi fővadásza Agrárminisztérium: A vadállomány változása a Homokhátságon

Rakonczai Fanni, erdészeti referens KNP: Erdő és vadgazdálkodás szélsőséges klímatikus viszonyok között a KNPI Homokhátság tájegységben

Papp István, nyugalmazott fővadász, Magyar Őzért Szakmai Műhely: Apróvadas területek kórtörténete és ebből adodó szükségszerű feladatok különös tekintettel az őzállományra

Szarka Vince vadászmester Kiskunfélegyházi Páka Vadásztársaság: Apróvadgazdálkodás, a dúvadgyérítés hatása az apróvadfajokra Kiskunfélegyáza térségében

Péter Attila, Magyar Vizslaklub Egyesület: A vizslás vadászat szerepének felértékelődése a fogyatkozó apróvadállomány tükrében

Lóránt Miklós, természetvédelmi őr, KNP: Természetvédelmi célú ragadozógazdálkodás a Felső-Kiskunságban

Turcsányi Zoltán, solymász: A solymászat, mint az apróvad alternatív hasznosítása

Dr. Schally Gergely, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék – Az erdei szalonka vonulásának vizsgálata


A konferencia csak és kizárólag érvényes védettségi igazolvánnyal látogatható!
Csak előzetesen regisztrált személyek látogathatják a rendezvényt!
A regisztrációval elfogadják, hogy a rendezvényen saját felelősségre vesznek részt, illetve betartják az aktuális biztonsági előírásokat! A regisztráció nem jelent automatikus részvételi lehetőséget a konferencián. A részvételt egy visszaigazoló e-mailben jelzik a szervezők!

 

Kövessen minket a Facebookon is!