Pünkösd ünnepén...
Pünkösd a kereszténység – karácsony és húsvét után – harmadik legnagyobb ünnepe. Nevét a húsvét utáni ötvenedik napról, a görög eredetű pentecostes (= ötven) szóból kapta, amelyből a magyar pünkösd szó is származik.
Az ószövetségi zsidó népnél eredetileg aratási hálaadóünnep volt, majd a sínai-hegyi törvényhozás, a mózesi törvények ünnepnapja lett. A választott nép ezen a napon ülte meg annak emlékét, hogy az Isten szövetségre lépett népével, Mózes törvényt hirdetett (2 Mózes 19-20.). A keresztény hit szerint Isten az egész emberiségnek kínálja fel az üdvösséget, új és örök szövetségként. Ez az új isteni szövetségkötés teljesedett be a Jézus által megígért harmadik isteni személy, a Szentlélek eljövetelekor – ezáltal és ekkor született meg Isten népe, az egyház, amely már egyetemes, azaz görög szóval: katolikus.
Az első keresztény pünkösd ugyanarra a napra esett, mint a zsidó hetek ünnepe. A Szentlélek szélzúgás és lángnyelvek alakjában jelent meg az apostoloknak, ezért az ünnep jelképei a szél, a galamb és a tüzes lángnyelv. Az első pünkösdkor a Biblia szerint (Apostolok cselekedetei) a Szentlélek kiáradt az apostolokra, betöltötte őket megvilágosító, lelkesítő, szeretetet sugárzó kegyelmével, hogy képessé váljanak Jézus Krisztus missziós küldetésének teljesítésére. Az apostolok különféle nyelveken kezdtek beszélni. "Aznap mintegy háromezer lélek csatlakozott" az apostoli igehirdetés nyomán a megszülető keresztény egyházhoz.
A II. vatikáni zsinat (1962-1965) liturgiareformja szerint a pünkösd az ötvennapos húsvéti ünnepkör ünnepélyes befejezése. Korábban pünkösd vigíliáját (az V. századtól) és pünkösd nyolcadát (a VII. századtól) is külön megünnepelték. Bár pünkösdhétfő a zsinat óta már nem külön egyházi ünnep, a nyugati országokban és 1993 óta Magyarországon is munkaszüneti nap. A pünkösdi eszmeiségen alapul a XIX. század végén létrejött pünkösdista protestáns kisegyház.
