Sport 2021. május 23. 11:00

Sikeres évet zárt az Astra félegyházi U19-es leánycsapata

Képgaléria
Sikeres évet zárt az Astra félegyházi U19-es leánycsapata
Átvették ezüstérmeiket az Astra-HFC Kiskunfélegyháza leány labdarúgói, akik második helyen zártak az U19-es labdarúgó-bajnokság délkeleti csoportjában. A csapat tagjai közül Czinege Eszter a gólkirályi címet is megszerezte, összesen 41 alkalommal terhelte meg az ellenfelek kapuját.

A félegyházi csapat az előzetes várakozásokat felülmúlva elsősorban a tavaszi menetelésének köszönhetően magabiztosan érte el a második helyet a minden bajnokiját megnyerő, így százszázalékos mérleggel záró Gyulai Amazonok mögött. Az Astra-HFC Kiskunfélegyháza végül 7 ponttal előzte meg a harmadik helyezett Szolnoki MÁV gárdáját.

A csapat szezonját Abonyi Péter edző értékelte:
– A bajnokságnak 15-16 női játékossal indultunk neki, amelyből 3-4 játékos viszonylag gyorsan lemorzsolódott, ennek következtében a szezon nagy részét 13 játékossal kényszerültünk lebonyolítani. Ahhoz, hogy eredményesek tudjunk lenni, minden játékosnak szinte az összes meccsen ott kellett lennie. Szerencsére jöttek az eredmények, így a lányokban a bajnokság végéig megvolt a kellő motiváció.  Azt gondolom annak ellenére, hogy csapatunk keretét több tehetséges játékos erősítette, a második hely megszerzése egy országos bajnokságban elváráson felüli eredmény. A dél-keleti csoportban a gyulai lányok kimagaslottak, sokáig kiélezett volt a 2.-3. hely sorsa Szolnok és csapatunk között, végül azonban az utolsó mérkőzésre már tét nélkül készülhettünk. Összesen 21 mérkőzést játszottunk, amelyből 14-szer győztesen hagytuk el a pályát, egy döntetlen mellett 6 vereséggel zártuk a 2020/2021-es bajnokságot. 88 gólunkból Czinege Eszter 41 találatot jegyzett, mely eredménnyel a bajnokság góllövőlistájának élén végzett. Ezúton is köszönöm a lányok éves munkáját illetve meg szeretném köszönni a szülőknek is, hogy a járvány idején engedték a gyermekeiket edzésre, mérkőzésre járni. Külön öröm számomra, hogy csapatunkból többen is lehetőséget kapnak a jövőre induló elit bajnokságban az Astra színeiben.

A csapat tagjai: Vámos Viktória, Vidéki Orsolya, Gál Tímea, Baksa Lili, Csenki Mária, Károly Annabella, Hajagos Vivien, Czinege Eszter, Pöszmet Eszter, Papp Tamara, Novák Gabriella, Pallagi Vivien, Kovács Alexandra, Kádár Kíra, Molnár Kleopátra, Szabó Hajnalka.

Végeredmény:

1

GYULAI AMAZONOK

21

21

0

0

215

10

205

63

5

 

2

ASTRA HFC-KISKUNF.

21

14

1

6

88

50

38

43

4.9

 

3

SZOLNOKI MÁV UFC

21

11

3

7

65

43

22

36

4.7

 

4

KECSKEMÉTI LC KTE SI

21

8

5

8

34

74

-40

29

4.6

 

5

SZENT MIHÁLY KFT.

21

8

4

9

46

77

-31

28

4.4

 

6

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE

21

6

3

12

34

61

-27

21

4.3

 

7

CEGLÉDI VSE

21

3

6

12

28

56

-28

15

4.1

 

8

TISZAKÉCSKE VSE

21

1

2

18

12

151

-139

5

4

 

 

Képek, információ: Abonyi Péter

G. Z.

Kövessen minket a Facebookon is!