Petőfiszállás 2021. május 25. 17:00

Pünkösd Pálosszentkúton

Képgaléria
Pünkösd Pálosszentkúton
Pünkösdi búcsúra várta a háromnapos ünnepen az atyákat, a híveket és a fiatalokat a Magyar Pálos Rend és a Pálosszentkúti Plébánia. A húsvéti időszak zárásaként, az azt követő 50. napon az isteni Szentlélek kiáradását ünneplő Pünkösd alkalomból mintegy ezer látogató érkezett az Alföld egyik legismertebb Mária kegyhelyére.

Szombaton délután szentmisével egybekötött bérmálkozást tartottak. A szentmisét dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek celebrálta, és több, mint 30-an – Petőfiszállásról és a szomszédos településről érkezők – vették fel a szentséget. Este 20 órától Puskás Antal pálos tartományfőnök atya celebrálta a vigília szentmisét, amit gyertyás körmenet követett. Pünkösdvasárnap délelőtt Pál Csaba pálos atya, a budapesti Szilakolostor házfőnöke celebrálta a szentmisét, majd körmenetet tartottak, aminek végén az atya megáldotta a kegytárgyakat és a gyermekeket. Pünkösdhétfőn Vízi András pálos atya, a márianosztrai kolostor házfőnöke celebrálta a szentmisét, miután körmenettel búcsúztak az ünneptől a jelenlévők.
 

Kövessen minket a Facebookon is!