In memoriam Kiss Andrea
Képgaléria
Kedves Andika!
Egy tragikusan szomorúvá vált hét derekán írom e sorokat. Nagyon nehéz szavakba önteni mindazt, amit most érzünk. A távozásod így napok távlatából is felfoghatatlan. Most még inkább szívbemarkolóan fájnak Victor Hugo szavai: "Élj úgy, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányozz onnan, ahonnan elmentél!"
Ez a gondolat rólad szól, Andika! Kevés embernek adatik meg annyi alázat, hogy mindenki mást maga elé tudjon helyezni. Te ilyen voltál nekünk! Minden alkalommal önként jelentkeztél az extra ügyeletekre, hogy mások hamarabb hazamehessenek. Mindenkihez volt egy kedves szavad, egy mosolyod!
Ajándék voltál nekünk! A szigorúnak tűnő gesztusaid mögött szeretet, jókedv és lelki szépség rejtőzött. Mindig figyeltél ránk és a szeretett tanítványaidra!
Örömmel hallgattuk a beszámolóidat a hétvégi kirándulásokról, a triatlonos élményeidről! Igazán figyelmes beszélgetőpartner voltál, bármilyen témáról is volt szó.
Bárcsak hallottad volna, hogy mennyi szépet mondtak rólad az elsős kis tanítványaid! Nem felejtik el, hogy mindenkit becézgetve szólítottál! Azóta is keresik a helyüket és téged is! Ők is érzik, hogy ennek nem így kellett volna történnie. Még nem…
Tudod, Andika, a gyerekeknek azt mondtuk, hogy az angyalokhoz költöztél. A szívükben nem pótol téged senki, hiszen egy Andi néni-alakú űr maradt utánad. És ezt az ürességet mi felnőttek is ugyanúgy érezzük!
Nem látunk téged többet a színes pulóvereidben, nem rakod már le a váltáskádat a tanáriban és azóta is üresen áll a kis sárga Suzuki helye a parkolóban.
Nagyon nehéz leckét hagytál nekünk, Andika! El kell fogadnunk az elfogadhatatlant, le kell ülnünk ugyanarra a padra, ahol még napokkal ezelőtt a félegyházi jövődet tervezgettük.
A pedagóguspályád évtizedeiben nagyon sok mindent megtanítottál a rád bízottaknak és most a távozásoddal is tanítasz!
Megmutattad, hogy milyen törékeny az élet, és hogyan kell a mindennapok nehéz hullámcsapásai közepette is derűsnek és alázatosnak maradni!
Egy valamit tudnod kell még, Andika: a mérhetetlen szomorúság mellett, hálát is érzünk! Köszönjük, hogy voltál nekünk, hogy ismerhettünk, hogy egy kicsit mi lehettünk a családod!
Isten veled!
A feltámadt Krisztus reménységében bízva, megrendülten búcsúzom az alsós tanító nénik nevében:
Barna-Pap Rozália,munkaközösség-vezető
