A Napútfestő, Csontváry
Traui tájkép naplemente idején – 1899
– Csontváry Kosztka Tivadar, a magyar képzőművészet meg nem éretett tehetsége volt. A festő életét feldolgozó darab megszületését aprólékos kutatómunka előzte meg, amely önéletrajzi írásokból, forrásokból született. A művet én írtam és rendezem, illetve majd az én előadásomban láthatják a nézők, előreláthatólag ősszel.
Magányos cédrus – 1907
Csontváry élete nagyon fordulatos ívet írt le. Az egyetem elvégzése előtt segédgyógyszerészként dolgozott, magába forduló, zárkózott személyiség volt. Mondhatni, későn érő típus volt, ugyanis már elmúlt negyvenegy éves, amikor elkezdte művészeti tanulmányait. Munkácsy Mihály festőművész mellé szeretett volna elszegődni, de akkor Munkácsy vidéken tartózkodott, így nem jött létre a találkozó.
A taorminai görög színház romjai – 1904-5
A darab címét egy, az életét megváltoztató látomás adta. 1880. október 13-án a gyógyszertárból kinézve az utcán egy bóbiskoló ökrös fogatott látott. Egy patikai vénycédulát elővett, és felvázolta a látványt. Az utcára kilépve ellenőrizte a rajzot. Annyira magával ragadta az alkotás élménye, hogy mennyei szózatot vélt hallani; „Te leszel a világ legnagyobb Napútfestője, nagyobb Raffaelnél!”. A rajz megtetszett a patika vezetőjének, aki talán kicsit gúnyolódva, de ugyanakkor elismerve kijelentette, hogy festőnek született Csontváry.
Öreg halász – 1902
Ezen fellelkesülve Csontváry levelet küldött Kelety Gusztáv tanárnak, hogy festőnek készül, segítségre, támogatásra van szüksége. A levélhez mellékeli az ökrös rajzot is. Kelety Gusztáv elolvasta a levelet, megnézte a rajzot, és azt válaszolta a lelkes ifjúnak, hogy műve egy tizenéves gyermek szintjén van, de ha továbbra is kitart az álma megvalósítása mellett, forduljon a helybéli rajztanárhoz. Nem engedett a gúnyolódásnak. Eltökélte, hogy már csak azért is megmutatja a kornak, hogy a festés az ő küldetése. Feladatait pontosan, húsz évre előre meghatározta, amelyet be is tartott.
Vihar – 1903
Gyógyszerészeti tudását kamatoztatva olyan egyedi összetételű festékekkel dolgozott, amely még ma is, egy évszázaddal később is vibráló, élénk színeket eredményezett; amilyenre Ő azt megfestette. Magyarországon is több képet alkotott, ezek közül a legismertebb a „Vihar a Nagy-Hortobágyon”. A tájat egy debreceni fotográfus képei kedveltették meg vele. Élete hátralevő részében beutazta a világot, járt Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és Európa országait is felfedezte. Filozófiai tanulmányokat írt. Mindig arra törekedett, hogy a megfestett helyszínt a legnagyobb pontossággal szemléltesse, ugyanakkor saját érzelmeit is megjelenítse a vásznon – idézte fel a művész életének állomásait Szűts Tamás.
V. B.
