Gazdaság 2021. június 4. 18:00

Az előírásoknak megfelelően működik a félegyházi vágóhíd

Az előírásoknak megfelelően működik a félegyházi vágóhíd
Vajon mi motiválhatja azt a városi képviselőt Kiskunfélegyházán, aki az egyik legrégebbi és egyben legnagyobb helyi adófizető vállalkozást támadja. Vajon kiknek a szavazatában bízik, mennyit ért a gazdasághoz, amikor az érintett cég az elmúlt öt évben összesen 180 millió forintot adományozott, amelyből  részesült a Félegyházi Térségi Sportiskola, a Szent Benedek PG Középiskola Sportcsarnoka, jutott belőle a városi útfelújítási alapba, valamint a mentőszolgálatnak és a tűzoltóknak.

Vajon mennyit érthet egy ilyen képviselő a hatósági eljárásokhoz, amikor azt gondolja, hogy egy nemzetközi piacra is termelő vállalkozás nem a jogszabályi eljárásoknak megfelelően működik? – tette fel a kérdést a Hírösvény.

De miről is szól a kiskunfélegyházi belpolitika?

Kis-Szeniczey Kálmán, a Veled a Városunkért Egyesület önkormányzati képviselője nyílt levélben fordult a város polgármesteréhez, a kormányhivatalhoz tartozó hatóságokhoz a félegyházi vágóhidat üzemeltető Hungary Meat Kft. működésével kapcsolatban, amely véleménye szerint az elmúlt 25 évben számos hatósági, környezetvédelmi problémát okozott a városban, legfőképpen a bűz és zajhatás miatt. Igaz, végül, a nyílt levele átfordul kormánybírálatba, ami, tegyük hozzá, egyben az uniós normák és határértékek bírálata. Szigorúbb határértékeket követel, korlátozná az éjszakai műszakot, sőt, meg is rágalmazza a zajhatás méréseit végző céget, mondván a vágóhíd érdekeit képviseli.

De vajon mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás?

A helyzet Kiskunfélegyházán alapvetően hasonló, mint Kecskemét a repterével, mondta egy nevét felfedni nem kívánó hivatalnok szakember, aki szerint a vágóhíd kezdetektől ott üzemelt, majd – akárcsak a kecskeméti reptér környéke –, egyre jobban beépült és egyszer csak panaszkodni kezdett néhány lakó, hogy ni csak, zaj van. 

Átnéztük a hatósági Hungary Meat környezetvédelmi hatósági engedélyeit és azt láttuk, a hatóságok rendre kontroll alatt tartják a céget, egyben folyamatos fejlesztéseket követelnek meg tőlük, amelyeket a saját költségeiken rendre elkészítenek. 



Levegővédelem

2015-ben  környezethasználati engedély előírásainak megfelelően kiépítették a vágóhíd központi elszívó és szagtalanító berendezését. A tetőventilátorok pedig a legmodernebb hang és rezgéscsillapító lábazattal rendelkeznek.Sőt, a zárt vezetékrendszerbe 30 fúvóka fújja a szagközömbösítő folyadékot. 2018-ban a hatóságok előírták a szagközömbösítő rendszer tökéletesítését, hogy tartós fagypont alatti időkben is 90 százalékos hatékonysággal működjön.

2019-ben hatósági előírásra átalakították a sertésszállító teherautók és kamionok mosójának átalakítását. A mosó nagy nyomású vegyszeres adagolót kapott, a folyamat felgyorsult, így csökkent a várakozó szállítójárművek száma. A mosót felszerelték fedeles fém konténerekkel, ahová az autókról lemosott sertéstrágya maradványokat teszik és faforgáccsal közömbösítik. Ezen kívül az állati eredetű melléktermékudvar is zárt rendszert kapott.

A Hungary Meat Kft. levegővédelemre az elmúlt öt évben több mint 20 millió forintot költött.


Zajvédelem

2015-ben az előírásoknak megfelelően egy csaknem 120 méteres, mintegy 800 m2 felületű zajárnyékoló fal került  a cégnél kiépítésre. 2016-ban a kompresszorokat és hűtőtornyokat tartalmazó, úgynevezett gépészeti udvart határoló zajvédő fal is újabb hangelnyelő réteget kapott. A zaj és rezgésvizsgálati értékek ezt követően rendben voltak, kivéve a három ammóniás kompresszort tartalmazó konténerhűtő zajterhelése, így utólagosan ezeket is ellátták zajcsökkentő-hangelnyelő falakkal és szigeteléssel. 2019-20-ban a hatóságok több alkalommal is végeztek méréseket és tartottak bejárást a cégnél, amely során a jelzéseiknek megfelelően lecserélték az évek során megrongálódott hangelnyelő falak szigetelését. 2020-ban több alkalommal is végeztek — nem azonos szakértők — zajmérést. A jegyzőkönyvek egyöntetűen azt tartalmazzák, hogy a Hungary Meat Kft. telephelyén a zaj- és rezgéskibocsátás, mind a nappali, mind az éjszakai műszakban megfelel az előírt határértékeknek.

A Hungary Meat Kft. zajvédelemre az elmúlt öt évben több mint 50 millió forintot költött.

 


Megkerestük a Hungary Meat Kft. ügyvezetőjét is az ügyben. Kovács László lapunknak elmondta, hogy nagyon rosszul esik nekik egy ilyen jellegű rossz hír keltés, hiszen mindenben álltak volna a képviselő rendelkezésére, ha meg szerette volna nézni náluk a termelést, annak fokozatait és mindazon környezetvédelmi beruházásokat, amit Kiskunfélegyháza érdekében hoztak. Hozzátette: azt lehet mondani, mi folyamatos kontroll alatt állunk ez ügyben, mert ha a mellettünk lévő földeken trágyáznak, akkor azonnal hozzánk küldik a hatóságokat szemlére.

Megkérdeztük: mit jelentene a cégnek, ha esetlegesen felfüggesztenék, vagy csökkentenék a termelést míg ezeket az úgymond panaszokat kivizsgálnák. Kovács László azt mondta a Hungary Meat Kft. Európa második legnagyobb vágóhíd vállalatának az egyik cége. Természetesen túlélné, de nem is ez a kérdés ez ügyben, hanem az: mi lenne a haza sertéstenyésztő ágazattal, hiszen mi több mint háromszáz magyar tenyésztővel állunk szerződéses viszonyban, még a pandémia idején is, amikor befagytak a külföldi piacok, mi átvettük a vágásra érett sertéseiket, így megélhetést biztosítottunk a családoknak. Nem beszélve arról, a Mercedes gyár után a térség legnagyobb foglalkoztatói vagyunk, hiszen 5000 embernek adunk munkát és egyben Kiskunfélegyháza egyik legnagyobb helyi adófizetője a és segítője a vágóhíd, amely az elmúlt öt évben több mint 1,6 milliárd forintot fizetett be adó formájában a városi költségvetésbe.

Nem a hazai piac túltelítettsége ennek a támadásnak az oka? Nem a konkurencia van esetleg a háttérben?

– Nem, mert nekünk lényegében nincs a magyar piacon konkurenciánk, mert saját hús- és felvágott termékünk nincsen, a vágott sertéseknek mintegy 30 százalékát értékesítjük idehaza, a többit  a külföldi piacokon, szerte a világban, még Amerikában is, ahol a legmagasabb hatósági, minőségi követelményeknek kell megfelelnünk. El tudja azt képzelni, hogy Európában, vagy a tengeren túl fogadnak élelmiszert egy olyan cégtől, amelynek az üzeme ártalmas a környezetre?

Megkerestük kérdéseinkkel Kis-Szeniczey Kálmánt, hogy kapott-e már érdemi választ a hatóságoktól és a nyílt levelére. Tájékozódott-e a cég környezetvédelmi beruházásairól előtte és tisztában van e azzal, mekkora bevételtől esne el Kiskunfélegyháza, ha a Hungary Meat Kft. esetleg kivonulna a városból. 

A képviselő azt mondta, eddig még semmiféle választ nem kapott levelére sem a hatóságoktól, sem a kiskunfélegyházi önkormányzattól. Hozzátette: igen informálódtam a cég hatósági ügyeiről, akárcsak az LMP parlamenti frakciójának jogi és környezetvédelmi szakértői.

Véleménye szerint az elmúlt években tett bizonyos intézkedések messze nem elégségesek. Hangsúlyozta: – Természetesen a vágóhíd megszüntetését egyetlen politikai, illetve civil szervezet sem szeretné, így én sem, de a környezetterhelés csökkentését, észszerű és kivitelezhető korlátozásokat viszont igen.

A napokban bejárást, és ellenőrzést tartottak a hatóságok a Hungary Meat Kft. félegyházi telepén és mindent rendben találtak.
 

Kövessen minket a Facebookon is!