Helyi hírek 2021. június 14. 16:00

Családi délután a Csillag Szolgáltató Központban

Képgaléria
Családi délután a Csillag Szolgáltató Központban
Családi rendezvényre hívta a Kiskunfélegyházi Roma Önkormányzat a gyerekeket és felnőtteket a Csillag Szolgáltató Központba június 12-én. A megjelenteket sok játék, arcfestés, ugrálóvár, jégkrémosztás és finom ebéd várta.

Buza Flórián, a Roma Önkormányzat elnöke a rendezvényen lapunknak elmondta, hogy az elmúlt időszakban, a vírushelyzet miatt, nagyon sok program elmaradt, de ezt igyekeznek pótolni. A nyáron balatoni kirándulásra viszik a gyerekeket és családokat. Szarvason pedig egy nyári táborban tölthetik idejüket a fiatalok.

Folyamatosan bővítik a programjukat, amiben segítségükre van a városi önkormányzat is. Ennek köszönhetően lehetőség lesz többek között sportrendezvények és horgászkirándulások szervezésére. Úgy véli, hogy a félegyházi roma közösség összetartó. A központ szolgáltatásait is egyre többen veszik igénybe, aktívak a rendezvényeken, és a szervezésben is segítenek. Nyáron a fiatalokat új internetes szolgáltatással is várják, az ehhez szükséges eszközöket már beszerezték.

s. r.

Fotó: Fantoly Márton
 

Kövessen minket a Facebookon is!