Helyi hírek 2021. június 13. 16:00

Gyermekzsivaj töltötte be a Szérűskertet

Képgaléria
Gyermekzsivaj töltötte be a Szérűskertet
Szérűskerti kézműves vásár és gyermeknap várta az érdeklődőket június 13-án, vasárnap délelőtt a Huszka József Hagyományőrző és Sport Egyesület szervezésében.

A megnyitóünnepségen Kollár László egyesületi titkár köszöntötte a résztvevőket, majd ismertette, hogy tavaly októberben kapta meg egyesületük a területet és az épületet kezelésre. Terveket szőttek, pályázatokat és hivatalos terveket nyújtottak be az épület rekonstrukciójára, majd megtervezték a parkot, ami reményeik szerint a Móraváros új parkja lesz a közeljövőben. Az elmúlt egy hónap megfeszített munkájának eredményét tapasztalhatják most a látogatók, amikor bemutatkozik a Szérűskert. Ez idő alatt sikerült létesíteni egy kültéri vízöblítéses mellékhelyiséget is, ami alapvető szükséglet ahhoz, hogy bárminemű rendezvény megvalósulhasson a területen.

A városrész képviselője, dr. Réczi László köszöntőjében elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy a Móraváros ismét egy gyöngyszemmel szépült, bővült. A városrész rendelkezik játszóterekkel, szociális otthonnal, sportpályával, iskolával, óvodával, ezeket bővíti ez a közösségi tér is. Hozzátette: már az ötletet is maximálisan támogatta, és bízik benne, hogy mindezek után egyre több rendezvényen találkozhatnak majd itt az emberek és mindenki megtalálja az örömét a Szérűskertben.

A délelőtti program tartalmazott íjászatot, kézműves vásárt, ugrálóvárat, állatsimogatást, sőt még cukorkaágyút is bevetettek a gyermekek legnagyobb örömére.

Kollár László végezetül elmondta, hogy amennyiben igény mutatkozik rá, havonta várják kézműves vásárral és programmal az érdeklődőket.

Z. A. 


Fotó: Fantoly Márton
 

Kövessen minket a Facebookon is!