Helyi hírek 2021. június 19. 17:30

A főtéren is bemutatkozott a Direct

Képgaléria
A főtéren is bemutatkozott a Direct
A Direct zenekar volt a Béke-Tér-Zene június 18-ai fellépője. A Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola szervezte programsorozatban sokszínű, sokoldalú művészek, előadók mutatják meg tehetségüket és adnak ízelítőt munkájukból a nyár folyamán az élőzenés estéken.

A péntek esti félegyházi csapat, a Direct, saját bevallásuk szerint még a saját igazi stílusuk keresése közben vannak, de úgy tűnik, hogy a közönséget ez cseppet sem befolyásolta. Jó hangulatú koncertet adtak a fiatalok a Béke-téren, ahol eddigi munkásságuk dalai csendültek fel.

A rockzenekar után egy igazi meglepetés következett, hiszen a Kiskunfélegyházi Koncert Fúvószenekar nyilvános próbájába leshettek be az érdeklődők, ami szintén a szökőkút mellett kapott helyet.

Június 25-én, 19 órakor a Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar játékét élvezhetik az érdeklődők a Béke-Tér-Zene következő eseményén.

Z. A.

Fotó: Fantoly Márton
 

Kövessen minket a Facebookon is!