Helyi hírek 2021. július 6. 08:00

Az agrárképzés fejlesztéséről egyeztettek a mezgében

Az agrárképzés fejlesztéséről egyeztettek a mezgében
Nemzetgazdasági érdek az agrárképzés fejlesztése – hangzott el azon a tanácskozáson, amelyet a napokban tartottak a kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskolában. Az intézmény vezetősége több milliárdos fejlesztési terveit egyeztette Lezsák Sándorral, a térség országgyűlési képviselőjével, az Országgyűlés alelnökével.



A Déli Agrárszakképzési Centrum képviseletében Simonné Szerdai Zsuzsanna főigazgató és Bálint Zoltán kancellár ismertették a Centrum működését, a fenntartott iskolák, és benne a kiskunfélegyházi szakképző iskola helyzetét. Rózsa Pál igazgató felvázolta a MEZGÉ iskolaépülete, illetve az iskolához kapcsolódó tangazdaság fejlesztési koncepcióját, amelyet már személyesen bemutathattak Nagy István agrárminiszternek is.



A tanácskozáson elhangzott, a tanulói létszám növekedése újabb tantermek és egy nagyobb zsibongó építését is indokolják. Az agrárágazat állami szintű támogatását látva ugyanis egyre több fiatal választja ezt a területet és ebben szülők is támogatják gyermekeiket. Így folyamatosan emelkedik az iskola tanulóinak a száma. Szeptembertől mintegy 500 diák kezdi meg tanulmányait a félegyházi intézményben. A kedvező ösztöndíjrendszer is vonzóvá teszi a fiatalok előtt a mezőgazdaság és élelmiszeripari iskolát.

Az igazgató arról is szólt, hogy a kollégium felújítása és átalakítása is a terveik között szerepel. A jelenlegi hatszemélyes szobákat kisebbekre alakítják át és minden szoba külön fürdőszobát kap. Az így kialakított, modern szállodai minőségű kollégiumi szobákat nyáron és hétvégente a városba érkező látogatóknak szeretnék bérbe adni. Ugyanakkor egy olyan büfé létesítését is tervbe vették, amely nyitott lenne a piactér felé és a piacra érkezőket is kiszolgálná, természetesen a diákok által készített termékekkel.



A tangazdaság gépparkját is megújítják a kor követelményeinek megfelelő munkagépekkel, hiszen az iskola diákjai 210 hektáros területet művelnek. Mindemellett egy teljesen gépesített sertéstelep építését is célul tűzték, de egy juhhodályra és egy szénatárolóra is szükség lenne. Céljaik között szerepel a zöldségfeldolgozó üzem korszerűsítése, a halastó medrének kikotrása és a haltenyésztés A tangazdaságban egy mezőgazdasági történeti kiállítást, míg a tanvágóhídon egy húsipari tárlatot is szeretnének megvalósítani. A tangazdaság egy állatsimogatónak is helyet ad majd, hiszen a mai gyerekeknek már alig van lehetőségük a háziállatokkal megismerkedniük – zárta az intézmény terveiről szóló beszámolót Rózsa Pál.



Lezsák Sándor a megbeszélés során hangsúlyozta, hogy a 21. század fiatalsága számára 21. századi technikai ellátottságot és gépparkot kell kínálni ahhoz, hogy a jövőben is vonzó legyen a mezőgazdasági életpálya. Ennek megvalósulása érdekében továbbra is támogatja a kiskunfélegyházi MEZGÉ fejlesztési koncepcióját, 21. századi megújulását.

s. r.

 

Kövessen minket a Facebookon is!