Program 2021. július 1. 17:00

Várják a jelentkezőket a hétvégi Futó – Homok félmaratonra

Várják a jelentkezőket a hétvégi Futó – Homok félmaratonra
Bár az előjelzések szerint melegben nem lesz hiány szombaton a sportolóknak, a kihívást kedvelőknek bizonyára nem okoz gondot majd, hogy részt vegyenek a bugacpusztai eseményen, ami része az Egészséges Bács-Kiskunért programnak.

Borítókép: juszti.hu

A Kiskunsági Nemzeti Park jellegzetes környezetében, különleges és csak erre a tájegységre jellemző talajon rendezik idén július 3-án, szombaton a bugacpusztai Futó – Homok Félmaratont. Idén több korcsoportban és több távra lehet jelentkezni. A kicsiknek 300 és 1200 métert, a nagyobbaknak 8.5, 12 és 21 km közül lehet választani. Az Egészséges Bács-Kiskunért csapata többek között felturbózott frissítőállomásokkal és ajándékcsomagokkal készül az eseményre.

A versenyközpont: Bugacpuszta, Karikás Csárda – Buzsik-csőszház. A rövidebb távokra a rajt 10 óra 45 perckor és 10.50-kor lesz, míg a hosszabb versenyek 11 órakor indulnak. Az eseményre regisztrálni lehet a
www.bacskiskun.hu oldalon az Egészséges Bács-Kiskunért regisztrációnál. A regisztrálók, illetve a versenyhelyszínen nevezők részt vehetnek egy nyereménysorsoláson. A fődíj, egy 200 ezer forint értékű kerékpár, továbbá kisorsolnak három darab 50 ezer forint értékű nyereménycsomagot is a sorozat végén.

A szervezők mindenkit várnak, akik szeretnének egy tartalmas, izgalmas napot eltölteni és persze nyerni!

 

Kövessen minket a Facebookon is!