Program 2021. július 8. 12:00

Keresztény Motoros Zarándoklat lesz Pálosszentkúton

Keresztény Motoros Zarándoklat lesz Pálosszentkúton
A vírushelyzet elmúltával idén kevesebb programmal, de immár 14. éve szervezik meg a Keresztény Motoros Zarándoklatot július 10-én, szombaton Pálosszentkúton. A MotokerékPálosok közössége sok évvel ezelőtt alakult. Elsődleges céljuk, hogy legyen egy alkalom évente, amikor a keresztény motoros emberek találkoznak, jól érzik magukat, imádkoznak, tapasztalatot cserélnek. Erre mai napig van igény, ezt bizonyítja a minden évben kiemelkedő részvételi létszám is.

Program:

12 órától gyülekező

13 órakor szentmise lesz, amit Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita, érsek tart.  

A szentmise után motoros felvonulás lesz Kiskunfélegyházára, ahol Fülöp érsek az Újtemplom előtt megáldja a motorokat és vezetőiket. Ez után visszatérnek Pálosszentkútra, ahol kötetlen beszélgetéssel zárul a nap.

A program ideje alatt lehetőség lesz sátorozni, valamint büfé is üzemel.
 

Kövessen minket a Facebookon is!