Program 2021. július 23. 17:30

Családi napot szervez a Korona Modellező Sportegyesület

Családi napot szervez a Korona Modellező Sportegyesület
Családi napot szervez a Korona Modellező Sportegyesület július 24-én, szombaton, 9 órától a repülőtéren.

Kálmán Csaba elnökségi tag megkeresésünkre elmondta, hogy örömmel veszik tudomásul, hogy egyre többen érdeklődnek a modellezés iránt, egyre többen állnak meg és figyelik a hétvégi edzéseiket, reptetéseiket. Ma már elmondhatják, hogy új egyesületi tagjuk is lett egy ilyen érdeklődésnek köszönhetően.

Bár az elmúlt év a pandémia miatt nehezen telt, csapatuk lelkes és sok tervük van még idénre is. Ezért gondolták, hogy a tavalyi eredményes szervezések után, 2021-ben is sort kerítenek a családi napra. Céljuk az ilyen rendezvényekkel, hogy megmutassák a modellezés szépségét, megismertessék és megszerettessék ezt a sportot, valamint természetesen utánpótlást neveljenek. Ennek okán – idén először – július 19-étől gyerektábort szerveznek, ahol repülési alapismeretekkel ismerkedhetnek a résztvevő fiatalok, valamint technikai tudásgyarapítás, bemutatórepülések is várnak rájuk.



A családi napra szeretettel várnak minden érdeklődőt július 24-én, 9 órától. Akkor kezdődnek a repítések, előreláthatólag sok modellező érkezik az ország különböző városaiból (Budapest, Győr, Kecskemét), ami garantálja, hogy igazán látványos esemény van készülőben.

A család minden tagjának ajánlják a programokat, ahol a gyerekeket többek között kézműves foglalkozással, szimulátorral várják, de lesz lehetőség a tapasztaltabbaknak oktatókábeles repülésen is részt venni. Mindezek mellett az önkormányzat jóvoltából, óriáscsúszdán, trambulinon és ugrálóvárban vezethetik le az apróságok a felesleges energiájukat.

Z. A.
  

Kövessen minket a Facebookon is!