Program 2021. augusztus 3. 08:00

Féláron utazhatnak a Kiskun Expo látogatói Félegyházára

Féláron utazhatnak a Kiskun Expo látogatói Félegyházára
Idén augusztus 19. és 22. között tölti meg programokkal és nyüzsgéssel a várost a Félegyházi Napok. A rendezvénysorozat több helyszínen várja a látogatókat változatos programokkal, esténként élő nagykoncertekkel, kitelepült kézműves sátrakkal, vendéglátó egységekkel, borutcával, vidámparkkal.



A Félegyházi Napok kiemelt újdonsága a KISKUN EXPO, amelyet a városi sportcsarnokban rendeznek meg augusztus 19. és 22. között. A korábban szép sikereket elért, majd feledésbe merült rendezvény gyökerei 1934-ig nyúlnak vissza.


Az 1934. szeptember 2-i rendezvény programja (első oldal) (MNL BKML XV. 43. a. 61/15)


Most ennek hagyományait éleszti újra az önkormányzat, amikor teret ad a város és a kistérség vállalkozásainak, oktatási és művelődési intézményeinek, civilszervezeteinek, kézműveseinek, alkotóinak, hogy bemutassák termékeiket, értékeiket, eredményeiket…

A KISKUN EXPO augusztus 19-én, az ünnepélyes megnyitóval egyidőben tárja szélesre kapuit a kistérségből, vagy akár az ország más részeiből érkező vendégek előtt, és augusztus 22-éig lesz látogatható. A városi sportcsarnok küzdőterén 50-nél több kiállító lesz jelen, közöttük a környező települések, így például Bugac, Bugacpusztaháza, Gátér önkormányzatait, a város nagyvállalatait, intézményeit, kisiparosait képviselve.


Szántó Piroska, Kiskunfélegyháza díszpolgárának korabeli plakátja az akkori rendezvényhez
Félegyházi Hírlap – Félegyházi Híradó, 1934. augusztus 5. 


A vidékről érkezők 50 százalékos menettérti kedvezményt vehetnek igénybe a MÁV járatain.


Fotó: Fantoly Márton

Az expo megnyitóján kóstolhatja meg először a közönség Félegyháza tortáját, amit Kovács János helyi cukrász hetek óta tökéletesít műhelyében.

A Félegyházi Napokhoz számos egyéb program is kapcsolódik városszerte. A Miénk itt a tér szabadtéri kiállítás keretében augusztus 14. és 21. között Hermkens Edit, Paphalmi Róbert és Nagy Géza alkotók munkáit mutatják be a Petőfi-téren, a Holló László Képzőművész Kör szervezésében.

MEZGÉ bemutatkozó udvara az Izsáki úti régi hangár területén várja a látogatókat többek között állatsimogatóval, mezőgazdasági gépek és járművek bemutatójával, gyermekprogramokkal. Augusztus 20. és 22. között a Kossuth SzKI tornatermében, udvarán és a Rocktár előtti zöld felületen tartanak sportnapot, augusztus 22-én pedig utcai futóversenyt szervez a Jogging Plus Sport Egyesület a Kossuth utcán. Ugyancsak augusztus 20-ától 22-éig gyermekprogramok és egészségügyi szűrések lesznek az Izsáki úti régi hangár területén és az egészség témakörét érintő előadások a Kossuth iskola egyik termében.


Utcai futóverseny a Jogging Plus szervezésében, 2019

Augusztus 19-én, táncgálán mutatkoznak be Kiskunfélegyháza táncos egyesületei.


Fotó: archív
Bajuszfesztivál Kiskunfélegyházán, 2016


A hagyományos augusztus 20-i programok után augusztus 21-én rendezik meg a Bajuszfesztivált gólyalábas felvonulással, Bajuszkirály-választással, kulturális és gyermekprogramok sorával.

     

Kövessen minket a Facebookon is!