Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott Palásti Lászlóné
A Pedagógus Szolgálati Emlékérem az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozható szakmai elismerés. Ezt a jutalmat a nyugállományba vonuló nevelők kaphatják, akik legalább huszonöt évet a pályán töltöttek el. A kitüntetésre az intézmények vezetői terjeszthetik fel kollégáikat.
– Milyen érzéseket ébresztett Önben, hogy elismerték munkáját?
– Természetesen nagyon örültem az elismerésnek. Mint tudjuk, a pedagógus szakma nem a túlfizetett, gyakran díjazott pályák közé tartozik, ezért nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy a gimnázium igazgatósága méltatta a gimnáziumban eltöltött több mint harminc évemet.
– Mi vonzotta a pedagóguspályára, és milyen út vezetett idáig?
– Az édesanyám tanítónő volt. Gyakran mesélte nekem, hogy körülbelül hároméves lehettem, amikor bevitt a fülöpjakabi általános iskolába, ahol dolgozott. Amíg órát tartott, felültetett a tanári asztalra. Talán ott éreztem először, hogy nekem is a katedrán lesz a helyem. Az általános iskolát befejezve az akkori Közgébe mentem, mert az édesapám azt tanácsolta, hogy szerezzek egy jól alkalmazható szakmát. Igaz, nem ez lett a hivatásom, de a középiskolában megtanult gépírás máig a hasznomra vált. A Közgé után a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán magyar-ének szakos tanári, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán középiskolai tanári diplomát szereztem. 2015-ben mesterpedagógus lettem, ezt követően a környező megyékben szakértői, pedagógusminősítési és tanfelügyeleti munkát is elláttam az elmúlt néhány évben.
– Mit jelent önnek a magyar nyelv és irodalom szeretete?
– Az anyukám megtanította nekem, hogy a tanítás és a tanulás egyaránt hosszú távú befektetés, ami mindig megtérül. Ezt mondtam én is mindig a diákjaimnak. A magyar nyelv és irodalom nem csak egy tantárgy, hanem útvezetés az élethez: élni tanít, segít eligazodni a világban, döntéshelyzetekkel ismertet meg és ismertet fel. Úgy tartom, hogy aki olvas, az soha nincs egyedül. Minden, az életben előforduló helyzet megjelenik egy-egy irodalmi műben, amiből táplálkozhatunk, iránymutatást kaphatunk. Márai Sándor szerint: „Csak az ember olvas”. Ez kifejezi mindazt, amit az irodalom iránt érzek. Az elmúlt években nagyot fordult a világ velünk. Mások lettek a fontosak, átrendeződött a gyerekek gondolkodásmódja. Nem lehet erőszakkal csak a letűnt korok klasszikus irodalmát etalonnak nyilvánítani, szükség van a haladó szemléletre ebben is. De tudnunk kell: a felgyorsult világ nem fog megállni, nekünk kell időnként lassítani vagy kiszállni, felismerni és megismerni a szembejövőket…
– Mire a legbüszkébb a pedagógusi pályáján eltöltött évek alatt?
– Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyre számos tanítványomat felkészítettem, akik közül tizenhárman az országos döntőbe is bekerültek. Volt olyan tanév, amikor egy osztályból ketten is a döntőben mérettettek meg. Emellett nagyon sok egyéb országos versenyen részt vettünk tanítványaimmal: nyelvismereti, versmondó-, szónoklatversenyek gyakori résztvevői voltak a gimnazista diákjaim.
A pedagógusnak annyi élete van, ahány tanítványa. Ez nem mindig áldás, de remélem, sokan emlékeznek majd néhány tanórámra… Diákjaimnak elmondtam, hogy a tisztelet a legfontosabb az emberi kapcsolatainkban. Azt kapjuk, amit adunk. Elfogadásra ösztönöztem őket. Elfogadni azt, amit nem tudunk megváltoztatni és megváltoztatni azt, amit nem tudunk elfogadni. Ez örökérvényű igazság. És: nem haladhatunk előre az életünkben anélkül, hogy ne legyünk hűek a múltunkhoz, a gyökereinkhez.
– Mivel tervezi eltölteni az aktív nyugdíjas éveket?
– Akkor öregszik meg az ember, ha elfelejti az álmait. Aki viszont az álmairól beszél, csillagokat oltogat. Így inkább nem árulok el erről semmit. Három hónapos a kis unokám. Szeretnék minél aktívabban részt venni az életében, támogatni a családomat. Végre rendszeresen és sokat olvashatok. Helyet fog bizonyára kapni a szabadidőmben József Attila, Ottlik Géza, Márai Sándor és a kortárs irodalom is.
V. B.
