Program 2021. augusztus 5. 16:00

Láma Dalai koncert lesz a főtéren

Láma Dalai koncert lesz a főtéren
Augusztus 6-án, pénteken, 19 órakor, a Béke-Tér-Zene programsorozat következő állomásán a Láma Dalai együttessel találkozhatunk. A 21 éve alakult zenekar akusztikus koncerttel érkezik a főtérre, a szökőkúthoz.

Vereb János, az együttes énekese elmondta, hogy viszonylag ritka, hogy akusztikus koncertet adnak. A mostani is tulajdonképpen úgy született meg, hogy tavaly Lukács Ferenc kiállítás megnyitójára vittek néhány akusztikus dalt, amit most kibővítettek, és a pénteki koncert alkalmával bemutatnak.
Teljesen más így játszani, hiszen minden dal, amit a közönség hallani fog, az eredetitől eltér, át kellett variálni – tudtuk meg az együttes tagjaitól.



Korosztálytól függetlenül várnak mindenkit pénteken, ahol az elmúlt 21 év dalaiból – de legfőképp az utolsó kislemezről – válogattak a repertoárba.



Az együttes tagjai:

Vereb János – ének, harsona

Vígh Csaba – gitár

Pocskai Roland – billentyű

Magyari András – tuba

Földi Jácint – trombita


Bíró Zoltán – dob

Csányi László – szaxofon

Kurgyis Attila – gitár


Z. A.
 

Kövessen minket a Facebookon is!