Program 2021. augusztus 10. 10:00

A közlekedésbiztonság is fő téma lesz az idei Predator Party-n

A közlekedésbiztonság is fő téma lesz az idei Predator Party-n
Újra felbőgnek a motorok a Parkerdőben, egy héttel az Oldalkocsis Motoros Találkozó után ismét motoros eseményre várják az érdeklődőket. Augusztus 13-án és 14-én Predator Party és Közlekedésbiztonsági hétvégét szerveznek az említett helyszínen.

Lovas Róbert főszervezőtől megtudtuk, hogy szándékos a motoros események halmozása, sőt a
jövőben pontosan ez a céljuk, hogy egy bontással, egy építéssel, két találkozó is meg tudjon valósulni.
Némiképp más lesz az idei Predator Party, hiszen egy fontos témát hoznak a fesztiválra, amiről még
motoros berkekben sem esik elég szó: a közlekedésbiztonság. A Magyar Államvasutak támogatásával
a témában közlekedébiztonsági szakemberek érkeznek, akik előadásaikkal segítik az ismeretek
bővítését. Többek között szó lesz vasúti átjárók szabályairól, közúti közlekedési szabályokról, KRESZ
tesztet tölthetnek ki a résztvevők és természetesen válaszokat kaphatnak esetleges kérdéseikre.
Lovas Róbert elmondta, hogy a rendőrség és a MÁV munkatársai is nagyon örültek a
kezdeményezésnek és úgy véli, hogy ha csak egyetlen balesetet meg tudnak előzni ezekkel az
előadásokkal és az ismeretek átadásával, már elérték a céljukat.



Mindezek mellett természetesen a jól megszokott vetélkedők, koncertek, baráti beszélgetések sem
maradhatnak el. A szervező bízik abban, hogy az égiek időjárás tekintetében kegyesebbek lesznek,
mint tavaly és kevesebb esővel sikerül megrendezni a fesztivált.

A programok:

Augusztus 13. péntek


18:00 Lukács Vili gitár
20:00 Cvazar
22:00 Cool Head Klan
24:00 Fullánk

Augusztus 14. szombat

14:30 felvonulás, majd vetélkedők és közlekedésbiztonsági előadások
20:00 Heart Killer Letter
22:00 Időutazó Rockband
24:00 Jumprock Band
   


 

Kövessen minket a Facebookon is!