Program 2021. augusztus 11. 10:00

A Zönge zenekar zárja a Béke-Tér-Zene programsorozatot

A Zönge zenekar zárja a Béke-Tér-Zene programsorozatot
Augusztus 13-án, pénteken 19 órakor a Zönge zenekar zárja a Béke-Tér-Zene programsorozatot.

Fotó: Héjja Bella Facebook-oldala

Héjja Bella Emerencia, a Zönge zenekar tagja megkeresésünkre elárulta, hogy nagyon szívesen látogat el Kiskunfélegyházára ismét, hiszen annak idején városunk zeneiskolájának növendéke volt, és később tagja az Ifjúsági Fúvószenekarnak, majd a Koncert Fúvószenekarnak. A 2018-ban Junior Príma-díjjal jutalmazott művész, aki ma már a Zeneakadémia népzene tanszékének egyetemi tanársegéde, okleveles zeneismeret és népzenetanár tárogatón, Szegedi Ildikó hegedűn, Vadas László harmonikán és citerán működik közre, és idén is csatlakozik Hargitai Péter trombitaművész a zenekarhoz.



A pénteki koncerten népzenei programra számíthat a közönség, ismert és kedvelt dalok szólalnak meg a Dunántúltól Erdélyig. Bella énekelni is fog természetesen, emellett a citera, a tárogató, a harmonika, a hegedű, a trombita és a dob is megszólal az esten.

A Béke-Tér-Zene programsorozat, 11 pénteken át tartó eseményfolyamának szervezője a Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti iskola volt.

Z. A.
  

Kövessen minket a Facebookon is!