Sajtótájékoztatón mutatkozott be az idei Félegyházi Napok
Az eseményen részt vett Csányi József, Kiskunfélegyháza város polgármestere, Balla László alpolgármester, Rosta Ferenc alpolgármester, Keresztes Tünde önkormányzati rendezvényszervező, Patyiné Gulyás Réka, a XII. Kunsági Bajuszfesztivál szervezője, Kovács János cukrászmester, Rózsa Pál, a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója és Görög Beáta, a MÁV Zrt. területi műszaki igazgató-helyettese.
Keresztes Tünde köszöntötte a vendégeket, és elmondta, hogy a Félegyházi Napok idén már egyhetes rendezvénysorozat lesz, és a térség legszínvonalasabb fesztiváljai közé szeretne emelkedni.
Csányi József polgármester arról beszélt, hogy az elmúlt években komoly erőfeszítéseket tettek Kiskunfélegyháza megújulásáért. A beruházások nyomán a városközpontban, a főutcán és azon kívül is olyan életterek jöttek létre, ami még több lehetőséget nyújt az itt élőknek és az ideérkezőknek a tartalmas időtöltésre, kellemes sétákra, ismerkedésre, beszélgetésre. Eljött az ideje, hogy ezt a munkát megmutassák mindenkinek. Ezért a vírushelyzet enyhülésével és a lehetőségek kibővülésével egy olyan rendezvényt szerettek volna szervezni, ami méltón képviseli a várost és az itt élőket. Ismertette, hogy a Kiskun Expo az egyik jelentős része a Félegyházi Napoknak, ahol több mint 50 intézmény és vállalkozás mutatkozik be Kiskunfélegyházán és a várost érintő kistérség területén. Ennek az igénye 1934-ben fogalmazódott meg, és a megvalósulást követően elődeink büszkék voltak arra, hogy az akkori agrártárcának a képviselője is eljött és megnyitotta a rendezvényt. Örömmel jelentette be, hogy idén hasonlóképpen lesz: dr. Nagy István agrárminiszter jelenlétével egy régi hagyományt élesztettek fel. Annak idején a MÁV „filléres” jegyekkel segítette, hogy minél többen érkezzenek a Kiskunfélegyházára, 2021-ben is hasonlóképpen lesz: a vasúttársaság 50 százalékos kedvezményt nyújt az Expora városunkba érkezőknek.
Görög Beáta, a MÁV Zrt. területi műszaki igazgató-helyettese a nemzeti vasúttársaság különleges programjairól és a Félegyházi Napok alkalmával nyújtott egyedi kedvezményeiről beszélt. Mint mondta, szeretnék megkönnyíteni a lakosságnak, hogy a fesztivál idején eljussanak Félegyházára, ezért augusztus 19. és 22. között 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt adnak az ideérkezőknek. A vasútbarátokat izgalmas programokkal várják: az utazóközönség előtt elzárt területekre is betekinthetnek majd, ismeretterjesztő vezetéseket indítanak. Az állomáson egy izgalmas terepasztal lesz és a távközlés világába is bevezetik az érdeklődőket. Járművek, szerelvények is kiállításuk tárgyai lesznek, így az Uzsgyi, a Szöcske és a Szergej is jelen lesz a nyílt napon. Mindezek mellett pályaorientációval, szórólapokkal szeretnék népszerűsíteni a szakmát. Bemutatta a térséget érintő fejlesztéseket. Ilyenek a Budapest-Szeged vonalon a IC és gyorsvonati kocsik esztétikai felújítása, vagy a naponta közlekedő Aranyhíd Expressz, ami kényelmes, átszállás nélküli utazásra kínál lehetőséget a Balaton déli partjára. Bővítették a kerékpárszállító kapacitást is Budapest-Szeged között közlekedő vonatokon. Remélik, hogy fejlesztéseik és a Félegyházi Napokon szervezett programjaik közelebb hozzák az emberekhez a vasút világát és általa betekintést nyerhetnek a mindennapjaikba.
Rózsa Pál igazgató ismertette, hogy két helyszínen találják meg őket a látogatók: a sportcsarnokban lesz az iskola standja, ahol általános tevékenységeiket mutatják be, valamint húsipari termékek kóstoltatásával is kedveskednek az érdeklődőknek. A volt hangár területén, az Izsáki úton gépkiállítással, állatsimogatóval, állatkiállítással, bálapiramissal, az iskola képzésinek bemutatásával és kézműves foglalkozásokkal várják a családokat. Az ismert és szeretett Mezgé Burger is kapható lesz, ami teljes egészében (a buci, a zöldségek, a húspogácsa) az iskola tanulói által előállított termék.
Patyiné Gulyás Réka a XII. Kunsági Bajuszfesztivál részleteibe avatta be a sajtó képviselőit. Mint mondta, az ötlet édesapjától, Gulyás László vándormuzsikustól származik. A fesztivál célja egyszerű, de nagyon nemes: az ősi magyar bajusz viselésének a népszerűsítése és hagyományának ápolása. Erre egy egész napos színes, kulturális fesztivállal teremtik meg a kereteket. A rendezvény az évek alatt egyre nagyobb népszerűségre tett szert, érkeztek már vendégek Ausztriából, Németországból, Nagy-Britanniából és az Egyesült Államokból is. Több Kossuth-díjas művész is volt részvevője a Bajuszfesztiválnak. Az idei, augusztus 21-én, 14 órakor kezdődő bajuszmustra négy kategóriában hirdet majd győztest: magyar bajusz, kifent bajusz, természetes bajusz és bajusz szakállal. Közülük kerül ki az idei Bajuszkirály. A nap zárásaként táncházzal várják az érdeklődőket.
Rosta Ferenc alpolgármester, a Félegyháza tortájának ötletadója arról a folyamatról számolt be, aminek nyomán kézzelfogható valóság vált egy gondolatból. Úgy gondolta, hogy mivel nem volt még a városnak tortája, az Expo megszervezésébe fektetett rengeteg munkát megkoronázhatná egy ilyen termék. Ötletével megkereste Kovács János cukrászmestert, aki szívesen vett részt a munkában. Három próba készült, amiből kiválasztották azt az ízvilágot, amit ma mindenki megkóstolhat. Az alpolgármester elmondta, hogy nagyon örül, hogy ilyen jó fogadtatása volt már eddig is a tortának, és bízik benne, hogy ízleni fog a közönségnek.
Kovács János cukrászmester ismertette, hogy a volt egy vörösboros-körtés, egy tonkababos-szedres változat, a befutó viszont egyértelműen a homoktövises-almás ízű édességre esett. A végleges forma 6 rétegből áll. Legalul van egy vajas felvert réteg, ami vajból, lisztből, manduladarabokból és tojásból készül. Erre kerül a ropogós réteg: ebben manduladarabok, barna cukor, és egy kevés liszt van, amit megsütnek és utána kakaóvajjal vékonyan megkennek. Következik egy karamellás réteg, amiben nagyon halványan érezhető a sós íz. Ezután jön a homoktövises, almás zselé citromlével, amit a vaníliás krém követ és a legtetején kap helyet a mákos, fehér csokis záró réteg, díszítésként pedig az alma és aranyozott mandula. Minden szelet éke Kiskunfélegyháza ehető papírból készült címere.
Balla László alpolgármester szerint olyan dolog született az elmúlt hetekben a tortát illetően, ami méltán viszi városunk hírnevét tovább, akár országosan is. Majd kóstolóra hívta a jelenlévőket és a rendezvényhez jó kedvet, jó időt és kellemes szórakozást kívánt.
Z. A.
Fotó: Fantoly Márton