Program 2021. augusztus 12. 14:00

A Miénk itt a tér idei témája a természet és az állatok

A Miénk itt a tér idei témája a természet és az állatok
A 2021-es Miénk itt a tér szabadtéri kiállítás témája a természet és az állatok – tudtuk meg Lantos Szabolcs főszervezőtől. 2002-ben indult útjára a program, akkor még egy alkalomra terveztek. A szabadtéri kiállítás küldetése az volt, hogy kezdő művészeket mutassanak be a közönségnek olyan környezetben, ami által közelebb vihető a művészet a hétköznapi emberhez. A művészetet látni, élvezni, tapasztalni kell, erre jó ez a platform – tette hozzá.


Fotó: Fraskó Rita

Az alapkoncepció az volt, hogy félegyházi alkotók mutatkoznak be, de ahogyan évről évre szerveztek, ki kellett lépni a városon kívül, sőt olykor az országhatáron kívül is. Ezáltal bekerült Kiskunfélegyháza és a Miénk itt a tér rendezvény az országos véráramba. Minden évnek van témája, ami idén a természet és az állatok.


Fotó: Fraskó Rita

Az alkotók, akik megmutatják műveiket a nagyközönségnek ilyen módon tökéletesen összeillenek: Hermkens Edit festőművész, Paphalmi Róbert természetfotós és Nagy Géza képzőművész. A szabadtéri kiállításon printeket, azaz nyomtatott fotókat láthat a közönség, de augusztus 14-én, a megnyitó után eredetiben megtekinthetik Hermkens Edit festményeit 20 és 22 óra között a Korona utca 1. szám alatti műtermében.

Fotó: Gajdics Dávid

Hermkens Edit
festőművész Hódmezővásárhelyen született, Szegeden is élt, majd Kiskunfélegyháza külterületre költöztek férjével. Kedvenc témái az állatok, a természet ábrázolása, amely által a szabadság megjeleníthető. Minden élőlény természetbeni szabadsága a fő inspiráció, ami gazdag színhasználatban is megnyilvánul. Nagyon termékeny festő, évente akár 60-70 festményt is alkot, amit kezdetben helyszínen, ma már fejből, műteremben készít. Sok időt tölt a természetben, kirándul, kerékpározik, ilyenkor információkat gyűjt, aztán fejből, emlékezetből megörökíti a látottakat. Örömnek és katarzisnak éli meg a festést, szereti Félegyházát, a félegyházi embereket és boldog, hogy kiállíthat a városnak.


Fotó: Paphalmi Róbert

Paphalmi Róbert
természetfotós számára mindig is az első helyen állt a természet és az állatok. Fotográfusként sokféle területen kipróbálta magát, de ez lett az igazi szerelem. Ez a terület rengeteg időt és energiát emészt fel, de szerencsére a felesége maximálisan tolerálja szenvedélyét és támogatja őt mindenben. Róbert elmesélte, hogy kezdetben nem volt tudatos a természetfotózás a részéről, ma már ez másképpen van. Pontosan tudja, hogy mi az elképzelés és az esetek többségében sikerül is megörökítenie ezeket a feledhetetlen pillanatokat. Mindezidáig nem volt kiállítása, ez lesz az első. Bár Gemenc felé is nyitott a képeit illetően, a kedvence mégis a Homokhátság, ahol él. A jövőben készül egy nagyszabású rendezvényre, ahol a képein szeretné megmutatni, hogy hogyan teszi tönkre az ember a környezetét, az életterét, milyen következményei vannak a túltermelésnek. A kiállítást Kiskunfélegyházán tervezi megvalósítani majd.


Nagy Géza képzőművész szobraival szerepelt már az Art Marketen is. Nehézfém és faeszközökkel dolgozik, monumentális, súlyos szobrain állatok szerepelnek.

A Miénk itt a tér kiállításmegnyitója augusztus 14-én, 19 órakor lesz, az alkotások augusztus 21-éig tekinthetők meg.

Z. A. 
  

Kövessen minket a Facebookon is!