Sport 2021. augusztus 24. 19:00

A XXVIII. Kiskun Utcai Futóverseny eredményei

Képgaléria
A XXVIII. Kiskun Utcai Futóverseny eredményei
Augusztus 22-én – a Kiskun Expo egyik sportprogramjaként – a Jogging Plus Sportegyesület szervezésében rendezték meg a régmúlt hagyományokat őrző XXVIII. Kiskun Utcai Futóversenyt, amelyen mintegy 250 versenyző állt rajthoz és sikeresen teljesítette a különböző távokat. Az eseményt Balla László, Kiskunfélegyháza Város Sportért felelős alpolgármestere nyitotta meg a Rollsped kamionról. Ez után Simon Hajnalka, a Kiskunfélegyházi Jumping Fitness trénere melegítette be a futókat.

A hagyományokat megőrizve, először a legkisebbek rajtolhattak, majd őket követte a nagyobb korosztály. A rendezvény fő futamát, a 2000 méteres Kiskun-távot, a nagy meleg ellenére a futók platánfák hűsítő árnyékában a Kossuth utcán teljesíthették. Az idén 15 csapat versenyzett a váltófutásban, 4x500 méteren, 2 kategóriában.

Minden egyes befutó a rendezvény támogatóinak köszönhetően MÁRKA üdítőt, (MÁRKA Üdítőitalgyártó Kft.), Félegyházi túrórúdit, (Félegyházi Tej Kft.), Abonett epres szendvicset, (ABONETT Kft.), banánt, (TESCO Hipermarket), ásványvizet, (Dél-100 Kft. Nagykereskedelmi Raktáráruház), illetve Félegyházi Termál Parkfürdő kupont kapott ajándékba, amellyel kedvezményesen igénybe veheti a strand szolgáltatásait szeptember 30-áig.

A lelkes szurkolóknak és a távokat teljesítő futóknak a célkapu után felállított standnál FORNETTI süteményt (Fornetti Kft.), kínáltak a szervezők.

Az eredményhirdetéskor az érmet, oklevelet, ajándékcsomagokat – amelyet a Dél-100 Kft. Nagykereskedelmi Raktáráruház és az NT Élelmiszertermelő és Kereskedelmi Kft., a KUNSÁGI ÉDEN forgalmazója ajánlott fel az óvodásoknak és a 2012-2013 korosztálynak – Balla László alpolgármester, az 2010-2011-es korosztálynak dr. Kovácsné Kószó Éva, az NT Kft. minőségirányítási vezetője, a 2008-2009-es és 2006-2007-es korosztálynak Simon Zoltán, a Félegyházi Szabadidő és Sport Nonprofit Kft.  képviselője, a Kiskun-táv győzteseinek Lajos Norbert, a Nor-Bike Kft. ügyvezetője, a váltófutam legjobbjainak Szűcs-Szabó Sándor, a Rollsped Kft. ügyvezető igazgatója adta át.

A kiskunfélegyházi Plus Market különdíjként felajánlott ajándékcsomagját a Kiskun-futam 2000 m-es távján a babakocsiban édesen alvó 16 hónapos Janka, és az őt futva toló édesapa, Szigeti Bence kapta.

A rendezvényen a Kossuth Lajos szakközépiskola belső udvarán a NOR-BIKE Kft. szervezésében kerékpáros ügyességi feladatokat próbálhattak a ki az érdeklődök, akik pedig ügyesen teljesítettek, ajándékot kaptak.

A Jogging Plus Sportegyesület tenisz szakosztálya szervezésében, Rekedt-Nagy Zoltán szakosztályvezető vezetésével, a teniszsportot is kipróbálhatták látogatók, versenyzők.

Külön köszönet a polgárőrségnek, a mentőknek, rendőröknek, akik maximálisan segítették a verseny biztonságos lebonyolítását. A rendezvény sikeréhez nagymértékben hozzájárultak az egyesületben sportoló gyermekek szülei önzetlen segítségükkel.

A rendezvény támogatói:       

Kiskunfélegyháza Város Polgármesteri Hivatal

Rollsped Kft.                        

Fornetti Kft.

MÁRKA Üdítőitalgyártó Kft.

Félegyházi Tej Kft.

TESCO Hipermarket             

NOR-BIKE Kft.

Félegyházi Termál Parkfürdő

NT Élelmiszertermelő és Kereskedelmi Kft. – KUNSÁGI ÉDEN

Szuperinfó Kiskunfélegyháza

Dél-100 Kft. Nagykereskedelmi Raktáráruház

ABONETT Kft.

Kószó Orsolya


Eredmények kategóriaként, nemenként:


2014 és fiatalabbak (200 m)
Kalló Kamilla
Kovács Netti
Varga-Bene Olívia

Takács Barnabás
Vaskó Zalán
Kis Péter

2012-2013 (400 m)
Kovács Míra
Volentér Viktória
Fábián Daniella

Tóth Dániel
Szűcs Botond
Kanyó Ádám

2010-2011 (600 m)
Takács Luca
Szunyi Léna
Fábián Johanna

Szerencsés-Fekete Dávid
Pataki Benedek
Ale Patrik

2008-2009 (1000 m)
Karsai Hédi
Szórád Hanna
Sebesi Fanni

Vincze Bálint
Rádi Zénó
Kovács Mátyás

2006-2007 (1000 m)
Lőrincz Nóra
Beck Tamara
Kiss Boglárka

Benő Áron
Rádi Gellért
Kanyó Máté

2000 m, 14 év alatti
Szórád Hanna
Győri Dolli
Karsai Hédi

Horváth Benedek
Ale Patrick
Rádi Gellért

2000 m, 14 év feletti
Lőrincz Nóra
Mádi Katalin
Pinték Patocskai Szilvia

Tóth Szilveszter
Bense Marcell
Molnár István

Különdíj (ajándékkosár) a kiskunfélegyházi Plus Market felajánlásával
Szigeti Bence és 16 hónapos kislánya, Janka részére

Váltó, 72 év alatti (4x500m)
Kanyó Máté – Rádi Gellért – Benő Áron – Beck Szilárd
Takács Luca – Szunyi Léna – Rekedt-Nagy Gréta – Szerencsés-Fekete Dávid
Kovács Mátyás – Vincze Bálint – Rádi Zénó – Karsai Hédi

Váltó, 73 év feletti (4x500)
Molnár István – Herédi-Szabó Péter – Kiss Ottó – Eperjesy János
Szatmári Iván – Kanyó Ádám – Szórád Kenéz – Németh László
R. Nagy Zsolt – Korda Tünde – Bács Kamilla – Kovács Máté (ROLLSPEED)
       

Kövessen minket a Facebookon is!