Sport 2021. augusztus 25. 17:00

Ezüstös kezdés a paralimpián: Konkoly Zsófiáé az első magyar érem

Ezüstös kezdés a paralimpián: Konkoly Zsófiáé az első magyar érem
Az úszónő 400 méteres gyorsúszásban szerzett ezüstérmet az augusztus 24-én, kedden Tokióban megkezdődött Paralimpiai Játékokon.

Borítókép: NSO Getty Images

Úszóink, vívóink, asztaliteniszezőink és parakerékpárosaink is belevetették magukat a küzdelmekbe a paralimpiai játékok első napján. Nem is akárhogyan Konkoly Zsófia a legjobb idővel jutott az S9 kategória női 400 méteres gyorsúszásának fináléjába, ahol végül nagy hajrával, mindössze 8 századmásodperces hátránnyal ért célba, és állhatott a dobogó második fokára. Ugyanebben a számban Payer Kata a 14. helyen végzett. A női 100 méteres hátúszás S2 kategóriájában Adámi Zsanett a hetedik helyet szerezte meg – írta cikkében a Pesti Hírlap.

Vívóink egy negyedik helyezéssel zárták a napot: a kardozók A-kategóriájában Hajmási Éva 3 győzelemmel és egy vereséggel jutott a legjobb nyolc közé, majd lengyel ellenfelét legyőzve az elődöntőbe, ahol vereséget szenvedett a kínai Bian ellen, majd a bronzmérkőzésen az ukrán Breus ellen sem sikerült nyernie, így a negyedik helyet szerezte meg. Ugyanebben a számban Veres Amarilla 2 győzelemmel és két vereséggel került a nyolcaddöntőbe, ahol egy lengyel versenyző megállította. A B-kategóriában a negyeddöntőig jutott Madarászné Dr. Mező Boglárka (3 győzelem, 2 vereség), de ott simán kikapott kínai ellenfelétől.

A férfiaknál a kard egyéni verseny A-kategóriájában Osváth Richárd 3 győzelemmel és egy vereséggel jutott a negyeddöntőbe, ahova szintén bekerült a B-kategóriás Tarjányi István (3 győzelem, 2 vereség). Osváthot itt kínai, Tarjányit lengyel ellenfél várta, sajnos a továbbjutás egyiküknek sem sikerült.

Az asztaliteniszezők csoportmérkőzésein az Európa-bajnok Szvitacs Alexa (S9) a brazil Rauennel kezdett és nyert 3-1-re, Zborai Gyula (S8) a kínai Zhao ellen lépett először asztalhoz és kapott ki 3-0-ra, Major Endre (S1) pedig az amerikai Godfrey ellen nyert három játszmában. London paralimpiai bajnoka, Pálos Péter (S11) a koreai Kim Chang Gi, Arlóy Zsófia (S8) a a francia Kamkasomphou ellen kezd – lapzártánk után.

A kerékpárosoknál Ocelka Róbert (B1) és guide-ja, Nagy Gergely a 4000 méteres üldözéses versenyen új országos csúccsal a 10. helyet szerezték meg. Számukra sem ért még véget a paralimpia, hiszen két nap múlva az 1000 méteres távon tekerhetnek.

hparalimpia.hu Pesti Hírlap összeállítás
     

Kövessen minket a Facebookon is!