Helyi hírek 2021. augusztus 26. 15:00

Projekt az egészségért, a természeti örökség védelmével

Képgaléria
Projekt az egészségért, a természeti örökség védelmével
A Móra Ferenc Művelődési Központ adott helyet Kiskunfélegyházán, még június 7-én a NATURAL HEALTH – Az egészségért a természeti örökség védelmével nevű projekt nyitókonferenciájának. A projekt az Interreg-IPA Magyarország-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósul meg.

A megvalósító vezető kedvezményezett az EcoCenter Alapítvány, a partnere a szerbiai Than Fivérek Értelmiségi Kör. Az eseményen jelen voltak a két szervezet képviselői, szakértők, illetve a sajtó. A projekt középpontjában a természeti értékek védelme, a tájértékek egészségfejlesztés célzatú tudatos hasznosítása,
természeti értékeken alapuló, területspecifikus, holisztikus egészségmegőrző módszerek kidolgozása és terjesztése áll.

Ezt követően zajlott a projekthez kapcsolódó workshop, amelynek hatnapos programja alatt a részvevők ötleteket, terveket osztottak meg egymással, és azok alapján megtervezték a projekt programját. A résztvevők interaktív programokon vettek részt, szakértői előadásokat hallgattak meg és jó gyakorlatokat szerveztek az egészséges táplálkozás, a gyógynövények, a víz gyógyító ereje, a sport és aktivitás és a rendterápia témakörében.


Jogi nyilatkozat

Ez a dokumentum az Európai Unió pénzügyi támogatásával valósult meg. A dokumentum tartalmáért teljes mértékben az Ecocenter Alapítvány vállalja a felelősséget, és az semmilyen körülmények között nem tekinthető az Európai Unió és / vagy az Irányító Hatóság állásfoglalását tükröző tartalomnak.

NATURAL HEALTH – Az egészségért a természeti örökség védelmével
Projektazonosító: HUSRB/1903/34/0120


EcoCenter Közhasznú Alapítvány

[email protected]
www.natural-health-project.eu
  

Kövessen minket a Facebookon is!