Sport 2021. augusztus 31. 14:00

Péntektől repkednek a súlyok Kiskunfélegyházán

Péntektől repkednek a súlyok Kiskunfélegyházán
A tavalyi évhez hasonlóan idén is Kiskunfélegyháza ad otthont a Magyar Professzionális Erőemelő Liga Kupa küzdelmeinek. A háromnapos versenyt szeptember 3-a és 5-e között bonyolítják le a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban. Többek között erőemelésben, felhúzásban és guggolásban, valamint fekvenyomásban mérik össze tudásukat a résztvevők. Emellett rendeznek bicepszversenyt is vasárnap. Előzetesen 574 nevezés érkezett és 42 elit szinten lévő sportoló méretteti meg magát.

Az előkészületekről és a várható programokról Patyi Zoltán szervező számolt be.

Előzetesen online lehetett nevezni. A mintegy 600 versenyző mellett 42 elit tag (világversenyen szereplő) indul el a ligakupán. Csütörtökön érkeznek meg az első versenyzők, ekkor már elkezdődik a mérlegelés. Pénteken -90 kg-ban erőemelés, felhúzás és guggolás számok lesznek. Ekkor minden női versenyző rajthoz áll. Szombaton +90 kb-ban rendezzük meg ugyanezeket a számokat. Vasárnap az összes fekvenyomó (nő, férfi) elindul. A napot és a rendezvényt bicepszverseny zárja.

Mennyi erőt igényelt a szervezés?

Idén nehezebb volt a szervezés, de szerencsére több támogató állt a verseny mellé. Meglepetéssel is készülünk a kilátogató érdeklődők és szurkolók számára. Látványos elem segíti majd a programok nyomon követését. A helyszínt már tavaly is nagyon sokan dicsérték. A Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnok közel van a vasútállomáshoz, emiatt sokan vonattal érkeznek.

Mennyire erős a mezőny?

Sok erős és tapasztalt versenyző indul el. A fekvenyomás legnépszerűbb kategóriáiban nagyon kiélezett csata várható. Több félegyházi is éremesélyes, remélem, szép eredményeket érnek el. Drukkolunk nekik.

A Magyar Professzionális Erőemelő Liga Kupa hivatalos megnyitóját szeptember 3-án, 9:15-kor tartják meg a sportcsarnokban. A verseny egyben kvalifikáció a szeptemberi miskolci világbajnokságra, illetve az itt megszerzett minősítés ad lehetőséget a nemzetközi szereplésre.

Kép: Archív

G. Z.
    

Kövessen minket a Facebookon is!