Kultúra 2021. augusztus 31. 17:30

Levélféle két hónapnak

Levélféle két hónapnak
Drága augusztus! Megtettél mindent, hogy szép nyári hónapként emlékezzünk rád – néha bizony már kicsit túlzás is volt, ahogy nyomtad fel a hőmérőt, hogy majd kidurrant –, de azért sikerült néha szélviharos záporokkal is megörvendeztetni a nyaralókat.

Táncoltál, nevettél és sírtál, kacérkodtál, ígérgettél, komolykodtál, szerettél és szakítottál, hoztál örömet és bánatot, szemérmesen háttérbe húzódtál, vagy épp az első sorban tomboltál egy koncerten, sétáltál a vásárokban és csodálkozva néztél az égre, csillaghullást lesve vagy tűzijátékon álmélkodva – velünk együtt éltél, dárga nyári hónap! Majd jössz jövőre is, mi várunk.

Holnap bekopogtat az első emberes hónap, légy üdvözölve kedves septem – ami latinul és eredetileg hetet jelent, de ugye tudjuk, hogy volt egy kis helyreigazítás naptárilag, így lettél te a kilencedik. Szent Mihály hava vagy, aki a mennyei hadak vezére volt, jelképe a kard, és nem mellékesen sárkányokat is ölt. Gyümölcshozó Földanyaként is ismernek és tisztelnek, indián nyárként is megénekeltek. Ragyogó színeiddel, ízeiddel sokak szívét meghódítottad.

Kezdődik az iskola, s nem véletlenül hozod az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napját, majd a gyerekek világnapját – kis kárpótlás a sok tanulásért, és a népmesék csodálatos álomvilágát is átéljük. Idén az ünnepi könyvhét is a tied lett, és sok mindenért és mindenkiért szólnak majd a harangok. Eseményekben, programokban nem lesz hiány, mindenki tud majd választani.


Közben óvatosak leszünk, vigyázunk magunkra és egymásra, s vigyázunk rád, hogy pirosló almáid, sárguló körtéid, a szüreti mulatság legyen a beszédtéma, fotóinkon puha levélszőnyeg és nevető-játszó gyerekek, békésen sétáló fiatalok és idősek mosolya melegítse szíveinket.

Légy áldott, drága szeptember!

Salánki Anikó
   
 

Kövessen minket a Facebookon is!