Az iskolában úgy érzem, hogy itthon vagyok
A díjazott megkeresésünkre elmondta, hogy nagyon meglepődött a kitüntetésen, sejtelme sem volt róla, hogy ilyenben részesül valaha.
– A tantestület korábban értesült róla, így volt, aki megveregette a vállam, akadt, aki gratulált is, de én még mindig nem tudtam miről van szó – mesélte István mosolyogva, majd hozzátette: úgy érzi, most még jobban kell teljesítenie.
Az iskolába igazából visszatért 2017-ben, hiszen korábban, 1983-tól 1997-ig már dolgozott itt. 14 év után – ahogy ő fogalmaz – elindult szerencsét próbálni. Az eredeti szakmája gépszerelő, így egy lakatosműhelyt üzemeltettek 10 éven keresztül. A folyamatos tanulás mindig jelen volt az életében, kazánfűtő és géplakatos mester képesítést szerzett. Később több helyen is dolgozott karbantartóként, míg pontosan 20 évvel a búcsú után, 2017-ben visszatért a Dózsa György Általános Iskolába.
– Tulajdonképpen az épülethez kötöttek az emlékek, ismerem minden zegzugát és 20 év után is láttam a kezem munkáját. Ezért érzem azt, hogy itthon vagyok az iskolában – összegezte István.
Sokrétű munkát végez, reggel fél hatkor kezdődik a munkanapja. Két éve van a nyugdíjig, a saját tempójában végzi el feladatait, amit teljes mértékben magáénak érez. Nem figyeli, hogy mikor ér véget a munkaidő, hiszen, ha valamit meg kell oldani, akkor rá számíthatnak – bármeddig tartson is.
Mint mondja, nagyon jól kijön a gyerekekkel. Megtanulta velük kapcsolatban, hogy humorosan kell hozzájuk állni és akkor partnerek lesznek mindenben. Soha nem volt konfliktusa diákkal.
Z. A.
