Sport 2014. október 19. 20:50

Izgalmas mérkőzésen jutott tovább az Astra

Képgaléria
Az utolsó percekig kiélezett találkozót követően az Astra Kiskunfélegyháza HFC folytathatja szereplését a női futsal Magyar Kupa elődöntőjében, miután a legjobb nyolc között 3-1-re legyőzte a fővárosi BME Futsal Club csapatát. A mérkőzésen mindkét fél előtt sok helyzet adódott, ezeket az Astra játékosai használták ki jobban.

 

Előzetesen jó mérkőzésre számíthattak a szurkolók az Astra Kiskunfélegyháza és a BME Futsal Club összecsapásán, hiszen a vendégek az előző körben a DVTK-t búcsúztatták, míg a félegyháziak címvédők a sorozatban.

A találkozót az Astra kezdte jobban, az első percekben Dikanová Dominika, majd Gál Tímea is betalált. (2-0)

Az 1. félidőt közepén Gál Tímea újabb góljával már háromra nőtt a félegyházi előny, ami a szünetig nem változott. (3-0)

 

A 2. félidőre felpörögtek a vendégek, mindkét együttes előtt adódtak helyzetek. Ezek egyikéből Fábián Dóra lövése után szépített a BME, ami után nyílttá vált a mérkőzés. (3-1)

A hajrá ugyancsak izgalmasan alakult, többször is nagyot védett az Astra kapusa, megóvva csapatát a góltól.

A vendégek az utolsó percekben mindent megtettek a hosszabbítás kiharcolásáért, a kapusukat a mezőnyjátékba bevonva létszámfölényt alakítottak ki, de újabb gólt már nem sikerült elérniük.

 

Az Astra a legjobb négy között folytathatja, míg a BME kiesett a Magyar Kupából. 

 

Női Futsal Magyar Kupa negyeddöntő

Astra Kiskunfélegyháza HFC- BME Futsal Club Pro (3-0) 3-1

gólszerzők: 2. p. Dikanová Dominika, 4. p. Gál Tímea, 12. p. Gál Tímea ill. 26. p. Fábián Dóra

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!