Helyi hírek 2021. szeptember 4. 08:00

Regéci Márta könyvtáros a városi kitüntetettek között

Regéci Márta könyvtáros a városi kitüntetettek között
Regéci Márta, a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár gyermekkönyvtárosa, a több évtizednyi elhivatott és áldozatos munkájáért Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testülete által „Elismerő Oklevelet” kapott, az augusztus 19-i ünnepi testületi ülésen. A sikerhez vezető útról, családról és a pályája szépségéről mesélt lapunknak.

Fotó: Kőházi Gergő

– Elsősorban három gyermekes anyuka vagyok, a férjemmel két leányt és egy kisfiút nevelünk. Már mindannyian iskolások, ügyesen tanulnak, nagyon büszke vagyok rájuk! Több mint huszonöt éve dolgozom könyvtárosként városunkban.

– Hol végezte tanulmányait és mióta dolgozik a helyi intézményben?

– Egerben végeztem az Eszterházy Károly Főiskolán, könyvtár szakon, informatika szakirányon, 2000-ben. 1995. január 2-a óta dolgozom a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

– Hogyan került a könyvtár alkalmazásába?

– 1994-ben érettségiztem, majd utána pár hónapig a Szegedi úti Óvodában dolgoztam. Ebben az évben tudtam meg, hogy a könyvtárban van egy álláslehetőség. Jelentkeztem a meghirdetett pozícióra és Kállainé Vereb Mária, az akkori igazgatónő felvett a könyvtár gyermekrészlegébe. Már pár hét munka után nagyon megtetszett a gyermekkönyvtáros hivatás, tudtam, hogy ez lesz az én utam. Egykori igazgatónőm támogatott tanulmányaimban, így megszerezhettem a tudást is, a vágyott munkakörhöz.
Csoportvezetőm, Némethné Kapus Krisztina és Kovácsné Sárika kolléganőm mindenre türelmesen megtanítottak, ami a munkámhoz kellett, és készségesen helyettesítettek is tanulmányaim elvégzése alatt.

– Ön számára mi a szépség ebben a szakmában?

– Nagyon szeretem a munkámban, hogy alkalmam van segíteni a gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Örömet okoz, ha megtalálom azt a könyvet, amit keresnek. Előfordul, hogy kevés információ áll a rendelkezésemre és Sherlock Holmes módjára kell kinyomoznom egy-egy könyvcímet, vagy szerzőt, de annál nagyobb öröm rálelni a megoldásra. A rendezvények, foglalkozások szervezésekor jó látni, hogy elégedetten távoznak tőlünk olvasóink, és a következő alkalmakra is eljönnek. Hihetetlen sikerélmény átélni, hogy egy olyan kisgyermek is megszereti az olvasást, aki azelőtt nem rajongott érte. Bizony, a legnagyobb kihívások közé tartozik nekik jól könyvet választani.


– Ki terjesztette fel a kitüntetésre, illetve milyen érzés volt megkapni?

– A kitüntetésre Kállainé Vereb Mária nyugalmazott könyvtárigazgató, és Abonyi Szilvia igazgatónő javasoltak. Amikor levelet kaptam az önkormányzattól, amelyben értesítettek a megtisztelő elismerésről, nem akartam hinni a szememnek, többször el kellett olvasnom a levelet. Nagyon jól esett, hogy rám gondoltak, és részt vehettem a felemelő ünnepi képviselő-testületi ülésen. Fontos megemlítenem azt is, hogy a könyvtárban nagyon jó csapat dolgozik, remekül tudunk együttműködni! Sokszor munkálkodunk közösen egy-egy program, rendezvény megvalósulásáért. E csapatmunka nélkül a Gyermekbirodalom sem lenne sikeres, ezért hálával tartozom a díjra felterjesztőknek, valamint minden kollégámnak.

V. B.

   

Kövessen minket a Facebookon is!