"Úgy érzem, hogy szerettek és ennek köszönhetem a díjat"
Dr. Patkós Zoltán Károly Mezőtúron született, mégis Kiskunfélegyházán lelt otthonra. Lapunk megkeresésére elmondta, hogy tulajdonképpen ő mindig orvos akart lenni. A legkorábbi emlékei másodikos általános iskolásként voltak, amikor egy baleset folytán a család barátjaként dolgozó háziorvos huzamosabb ideig kezelte őt, ami után határozta el, hogy ő is gyógyítással szeretne foglalkozni. Teljesen egyértelmű volt, hogy orvos akar lenni, nem is gondolkodott azon, hogy mi lesz, ha nem veszik fel. Nagybátyja unszolására jelentkezett honvédségi ösztöndíjra és 1975-ben, mint katonaorvos került Kiskunfélegyházára. Eredetileg Szolnokra költözött volna, de ott nem kapott szolgálati lakást, így a sors városunkba hozta. A katonaságtól 1981 végén tudott leszerelni, akkor kórházunkban kapott állást, majd 1982. január 1-jén másodmagával megkezdte háziorvosi praktizálását a Darvas-tér 1-ben, amit lelkiismerettel végzett nyugdíjazásáig, 2019. december 31-éig.
– Korábban úgy gondoltam, hogy ha betöltöm a 70-et, akkor befejezem a praktizálást, hiszen élni is kell valamikor. Nagy kötöttség a háziorvosi szakma, bármikor készenlétben kellett lenni, folyamatosan csengett a telefon – mondta a doktor. Hozzátette, hogy még ma is álmában felriad arra, hogy cseng a csengő, mint annak idején, majd rájön, hogy csak álmodta az egészet.
Ő mindig abban hitt, hogy a beteget látni kell, ismerni a körülményeit, engedni, hogy megnyíljon és csak így állítható fel diagnózis. Talán egy kicsit pszichiáter is volt mindig a körzetében. Sok tragédiát látott – mondja.
Hosszú időszak volt és fárasztó, de bevallja, nem csinálná másképp. Megszerette Kiskunfélegyházát, az embereket, az itt kialakított baráti kapcsolatokat. Két fia van, akikre nagyon büszke, és akik szintén egészségügyi pályán dolgoznak. Sőt az unokája is negyedéves orvostanhallgató. Szabadidejében sokat kerékpározik és egy év kihagyás után úgy döntött újra kézbe veszi a teniszütőt.
– Úgy érzem, hogy ez a díj megkoronázása az elmúlt 40 évnek. Igazából nem a díjra vagyok igazán büszke, hanem arra, hogy úgy érzem, hogy szerettek és ennek köszönhetem ezt – tette hozzá végezetül a doktor.
Z. A.
