Astellas-díj – média az orvosokért
Sokszor idézett közhely, hogy az újságírásban csak a rossz hírnek van értéke és gyakorta szembesülünk azzal, hogy a média híradásaiban elsősorban a negatív esetek kapnak kiemelt hangsúlyt. Méltánytalannak érezzük, hogy a pozitív történetek egyáltalán nem, vagy csak elvétve kapnak nyilvánosságot. Ezért a pályázat meghirdetőinek közös szándéka, hogy az egészségüggyel kapcsolatban megjelenő híradások között a jó hírek is szélesebb nyilvánosságot nyerjenek.
Meggyőződésünk, hogy az orvosok társadalmi megbecsülésének kulcsa a páciensekkel való együttműködés, a jó orvos-beteg viszony, valamint az orvosszakma saját önbecsülésének erősítése mellett éppen a média támogató szerepének hangsúlyosabbá tétele lehet.
Kérjük, hogy nevezéseiket legkésőbb 2015. március 6-án déli 12.00 óráig küldjék meg. A pályázatok beküldhetők elektronikus formában is, a pályázat weboldalán történő regisztrációt követően. A beküldött anyagokkal szemben korábban támasztott terjedelmi korlátok idén megváltoztak: a nevezéseket továbbra is értékelhető formában várjuk (elektronikusan feltöltve, illetve eredetiben vagy DVD-n), de az írott cikkek esetében megszűnt a terjedelmi korlátozás, a filmes anyagok és a hangfelvételek hosszát pedig maximum 60 percben korlátoztuk.
A beérkezett pályaműveket a megszokott módon szakmai zsűri fogja elbírálni, melynek elnöki teendőit idén is Kéky Kira egészségügyi szakújságíró látja el. Kérdésekkel, észrevételeikkel kérjük, keressenek bennünket bizalommal a megadott elérhetőségeinken.
E-mail: [email protected]
Fax: (+36 1) 700 1620
Postacím: 1660 Budapest Pf. 448
Pályázati információk: www.astellasdij.hu/media