Kultúra 2014. október 20. 17:50

Hála és vastaps tíz esztendő munkájáért

Képgaléria
A fennállásának tízéves évfordulóját - a jubileumi kiállítás után - ünnepi gálaműsorral ünnepelte a Félegyházi Táncszínház. Az október 18-án, a Constantinum Intézmény sportcsarnokában megrendezett műsorban az elmúlt évek produkcióinak legszebb pillanatait idézték a táncosok. A közönség az előadást követően állva, vastapssal hálálta meg a produkciót, a tíz évi munkát.

A civil közösség jubileumi műsorán Lezsák Sándor országgyűlési képviselő mondott köszöntőt. Az országgyűlés alelnöke méltatta a táncosok teljesítményét, a hátteret megteremtő egyesület kitartását és munkáját, a szülők és a közönség támogatását. A nagykikindai önkormányzat idegenforgalmi és nemzeti kapcsolatok megbízottja, Talpai Sándor a vajdasági táncosok és a Félegyházi Táncszínház kapcsolatát példaértékűnek nevezte, utalva arra, hogy a határon átnyúló összefogás milyen csodálatos eredményeket ért el kulturális területen.

A gálaműsorban a Félegyházi Táncszínház táncosai és énekesei mellett fellépett a Padkaporos Táncegyüttes, a Kécske Táncegyüttes, a Sirülő Táncegyüttes (Kikinda) és a Felvidéki Rockszínház.

A műsort követően a fellépők vendégeikkel közösen hajnalig ropták a táncot. A talpalávalót Samu Zoltán és zenekara húzta.

H. S.

Fotó: Mészáros András, Kürti László

Kövessen minket a Facebookon is!