Kultúra 2021. szeptember 17. 08:00

Nagy siker volt a VII. Kunsági Néptánc Találkozó

Nagy siker volt a VII. Kunsági Néptánc Találkozó
Mintegy 210 néptáncos érkezett az idei, XXII. Kiskunfélegyházi Libafesztivál keretében megrendezett VII. Kunsági Néptánc Találkozó seregszemléjére. A 12 táncegyüttes színpadi produkciója kedves színfoltja volt az egész napos programnak.



A két helyi, azaz kiskunfélegyházi táncegyütteshez – Padkaporos és Borvirág Táncegyüttes – további tíz településről érkeztek tánccsoportok: Kecskemétről, Petőfiszállásról, Kunszállásról, Mórahalomról, Tatáról, Üllésről, Szegedről, Szalkszentmártonról, Paksról és még a határon túlról, a vajdasági Homokrévről is.



A színpadi bemutatkozó műsorokon kívül a találkozó résztvevői felvonulással és énekléssel köszöntötték a fesztivál látogatóit. A felvonulás a kiskunfélegyházi vasútállomástól a Kossuth utcán át egészen a városháza előtti nagyszínpadig. Itt tekinthette meg a közönség a bemutatkozó műsorokat.



Fellépett a Kunság Táncegyüttes (Kecskemét), a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola petőfiszállási és kunszállási tánccsoportjai, a Mórahalom Táncegyüttes (Mórahalom), a Pötörke Táncegyüttes (Tata), a Fonó Táncegyüttes (Üllés), a Délikert – Möndörgő Táncegyüttes (Szeged), a Lakitelek Táncegyüttes (Lakitelek), a Szederinda Néptánc Egyesület (Szalkszentmárton), a Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola (Paks), a Mokrin Néptáncegyüttes (Homokrév), a Borvirág Táncegyüttes (Kiskunfélegyháza), valamint a Padkaporos Táncegyüttes (Kiskunfélegyháza).


A színpadi műsort követően fergeteges táncházat tartottak a Móra Ferenc Művelődési Központ aulájában, ahol hajnalig húzta a talpalávalót a szegedi Gyantár Zenekar és a javarészt félegyházi kötődési Samu Zoltán és Zenekara.



   

Kövessen minket a Facebookon is!