Helyi hírek 2021. szeptember 24. 17:00

A város kiemelkedő személyiségeire emlékeztek

Képgaléria
A város kiemelkedő személyiségeire emlékeztek
A Felsőtemetőben, szeptember 22-én Kállainé Vereb Mária, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület ügyvezető elnöke köszöntötte az önkormányzat és az egyesület nevében a megjelenteket. Elmondta, hogy 2021-ben több jeles félegyházi személyiségnek, díszpolgárunk születésének és halálának volt kerek évfordulója. A vírushelyzet miatt nem szervezhettek előadásokat, ezért úgy határoztak, hogy a temetőkben emlékeznek meg nagyjainkról.

– Április 21-én az Alsótemetőben Blandina nővér, Haubner Károly és dr. Mezősi Károly munkásságára emlékeztünk, és a városi önkormányzattal együtt koszorúztunk. Őszre, szeptember 22-ére a Felsőtemetőbe szerveztük meg a megemlékezéseket. Holló László díszpolgárunkra, Kossuth-díjas festőművészre felújított sírjánál Mayer Lászlóné, az egyesület választmányának tagja, Porst Kálmán gimnáziumigazgatóra, a Kiskunfélegyházi Közművelődési Egyesület alapítójára, kezdeményezőjére, Petőfi kutatóra Kapus Béláné, az egyesület elnöke, Pásztor Ferenc újságíróra, Petőfi kutatóra Mrázné Rádi Mária, az egyesület jegyzője emlékezett. Majd elhelyeztük az emlékezés koszorúját és mécseseket.
   

Kövessen minket a Facebookon is!