Szépséges galambok a Szakmaköziben
A Kiskunfélegyházi keringő a közepesnél kisebb méretű galamb. Egyszín és rajzos változatát tenyésztik. A fajta szerelmesei szerint szelíd, bizalmas galamb a hozzá közelítő emberekhez. Szépségét nyugodt környezetben mutatja meg a szemlélődő számára. Széppé és különlegessé elsősorban a karakteres fej, félkör alakú bélelt, kagylós fésű, rajzos változatát meg a nagy fehér előke teszi emlékezetessé. E fajta tenyésztőinek fajtaklubja, illetve európai klubja van, amelyek egyben baráti társaságok is. Nemzeti érték, amely a települési értéktárban is szerepel.
Berente József klubelnök elmondta, hogy a mostani bemutatóra 195 galambot hoztak el a tenyésztők. A klubéletről szólva kifejtette, hogy egyre népszerűbb a galambászat. A klubnak 10 évvel ezelőtt 35 tagja volt, ma már 73. Fiatal utánpótlás is van, pedig a galambok nagyon nagy gondoskodást igényelnek. Naponta többször kell meglátogatni őket, etetni, itatni, figyelni a viselkedésüket, hogy etetik-e a fiókáikat. Szóval, időigényes, de meghálálják – tette hozzá.
s. r.