Berecz Skolasztika szoboravató Tiszaalpáron
A Zárdatemplom előtt elhelyezett új szobrot megáldja és a Szentmisét bemutatja: Dr. Korzenszky Richárd tihanyi perjel atya, a Berecz Skolasztika Alapítvány alapítója.
Ünnepi beszédet mond: Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, a Berecz Skolasztika Alapítvány kuratóriumának tagja.
Berecz Skolasztika édesapja, Berecz Lajos virágkertész, evangélikus vallású, édesanyja, Horváth Anna pedig katolikus volt, és a vegyes házasság következtében Erzsébet lányuk is katolikus lett. Celldömölkön, az Isteni Szeretet Leányainak elemi és polgári iskolájában tanult. Alázata és imádságos élete korán feltűnt környezetének.
Szülei ellenezték, de ő kikönyörögte, hogy 1915-ben önkéntes vöröskeresztes ápolónő lehessen dr. Király Jenő sebészfőorvos mellett. "Feltűnést keltett a Korona szálloda felső terme, ahol Erzsike kisasszony ápolta a háború sebesültjeit. Fehérujjas kötényében kis Terézkének hívták."
A test ápolása már ekkor a lelkekért való aggódással párosult nála. Kiteljesedett benne a Szent Szív bensőséges tisztelete, minden bizonnyal az új plébános hatása alatt. Kühár Flóris ekkortájt került Celldömölkre, és az innsbrucki jezsuitáknál szívta magába a Jézus Szíve-tiszteletet. Bözsike apostoli lelkülete révén minden alkalmat megragadott, hogy egyszerű kedvességével, derűs mosolyával egy-két jó szót szóljon a lelkek érdekében. A katolikus leányok megszervezésére is gondolt: 1918. augusztus 15-én került sor a Celli Leányok Mária Kongregációjának megalapítására.
"Mosolygó kedvessége a gyermekkor megőrzött ártatlanságának és a Szentlélek kegyelméből élvezett lelki békének volt tükröződése."