Helyi hírek 2021. október 2. 17:00

Újra pöfög a kisvasút Tiszakécskén

Újra pöfög a kisvasút Tiszakécskén
Újra közlekedik a tiszakécskei kisvasút. Az október 1-jén megrendezett ünnepélyes átadással egy időben indult utolsó próbaútjára a közkedvelt kiránduló vonat, hogy a hétvégén már menetrendszerűen fogadja a látogatókat.

Tóth János, Tiszakécske polgármestere felhívta a figyelmet arra, hogy a projekt részeként egy kilátó is megvalósult, ami további turisztikai élményt kínál a település vendégeinek. Az átadó ünnepségen jelen volt dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke és Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere is – írta oldalán a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat.



Idén augusztusban volt 50 éve, hogy először szállította utasait a Tiszakécskei Úttörővasút, aminek megépítését 1970-ben határozta el a községi tanács.

Az építéséhez a selypi cukorgyár kisvasútjának a eszközeit használták fel. Innen érkezett a 76 centiméteres nyomtávő, 1,2 kilométer hosszú vasúti pálya, és a rajta közlekedő egyetlen C-50-es mozdony és a személykocsik.



Az eredeti tervek szerint a kisvasút a MÁV állomás és a tiszaparti üdülőtelep között közlekedett volna, ebből azonban csak a Sportliget-Tiszapart szakasz készült el. Az ünnepélyes átadás 1971. augusztus 20-án volt. A Tiszakécskei Úttörővasútat 1990-ben átnevezték Tiszakécskei Gyermekvasúttá.

2009-ben a kisvasút forgalma leállt. 2020-ban elkezdték a felújítását, aminek következtében a korábbi 1,2 km vonalhossz 1,6 km-re nőtt. A korábbi vonalból 600 métert felújítottak, és 1 km-en új vonal épült.



A kisvasút – amely egész évben közlekedik – a Tisza-parti megállótól a Találkozások Házig szállítja utasait, érintve a Játszótér, a Kilátó és a Sportcentrum megállókat.
   

Kövessen minket a Facebookon is!