Dr. Mezősi Károly emlékezete Aszódon
Én itt három esztendeig tanultam…
akarom mondani: jártam iskolába.
S mily eseménydús három esztendő!
Itt kezdtem verseket csinálni.
Itt voltam először szerelmes.
Itt akartam először színésszé lenni.
A volt iskola ma, múzeum. Az ódon falak közé lépve, az előtér baloldali falán egy vörös márványból készült dombormű tűnik a látogató szemébe, dr. Mezősi Károlynak, a tudós félegyházi tanárnak, a neves Petőfi kutatónak emlékét hirdetve. Ki volt dr. Mezősi Károly? Asztalos István „Petőfi és Aszód” című könyvében olvasható az emléktábla története: „Mezősi Károly (1907 – 1971) pedagógus, történetíró, Petőfi kutató, a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának első igazgatója, aki nyugállományba vonulása után, a 150. évfordulós ünnepségre készülés idején váratlanul elhunyt. Pest megye megbecsülését és tiszteletét, a megye legjelentősebb Petőfi emlékhelyén, a Petőfi Múzeumnak a falán elhelyezett, Rátonyi József szobrászművész bronz portrédombormű alkotásával rótta le”. A könyvben az is olvasható, hogy „már 1958-ban, a múzeum megnyitásakor létesült egy kis Petőfi emlékkiállítás, aminek a szerepét aztán az 1966-ban, Mezősi Károly forgatókönyve alapján létesített új Petőfi állandó kiállítás váltotta fel.”
A Petőfi Sándor Konferencia résztvevőinek jelenlétében Tóth Gyuláné, az Országos Petőfi Sándor Társaság elnökségi tagja helyezte el a domborműnél a félegyházi tisztelők koszorúját. Tóth Gyuláné, a PG hosszú éveken keresztüli igazgatója, a kilencvenes-kétezres évek Kiskunfélegyházi Petőfi Emlékbizottságának ügyvezető elnöke, egyben gimnáziumi igazgató elődjére is emlékezett. Még többen élnek Félegyházán Mezősi Károly egykori tanártársai, diákjai, ismerősei közül, akik szeptember18-án emlékezhettek rá a PG 150 éves évfordulóján.
A megemlékezésen, Kiskunfélegyháza főterén szintén Tóth Gyuláné mondott beszédet. Emlékeztette a jelenlévő ünneplőket, hogy 65 évvel ezelőtt, 1956. június 16-án Mezősi Károlynak köszönhetően vette fel a Tanítóképző épületében induló gimnázium a Petőfi Sándor nevet. Mezősi Károlyt a Magyar Történelmi Társulat 1942-ben rendes tagjává választotta és még ugyanebben az évben kinevezték a kiskunfélegyházi Magyar Királyi Állami Tanítóképző Intézet igazgatójává. 1944-ben a szegedi Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv és Történettudományi Karán egyetemi magántanárrá habilitálták. Ő vezette 1952 és 1962 között – megszakításokkal – a félegyházi Kiskun Múzeumot is, amelynek udvarán az ő javaslatára 1961-ban újraállították és 1962-ben felavatták a korábban a kismindszenti útban lévő Pajkos-Szabó-féle szélmalmot. Az 1950-es évektől kezdett behatóbban irodalomtörténettel, elsősorban Petőfi- és Móra-kutatással foglalkozni. Kutatómunkájának egyik eredménye az 1954-ben megírt „Az évszázados Petőfi per”.
Szívós utánajárással elintézte, hogy a tanítóképzőből átalakult gimnázium 1956-ban felvehette Petőfi Sándor nevét. 1956 októberében beválasztották a félegyházi Nemzeti Tanácsba. A viharos napokban önmérsékletre intett mindenkit, ennek ellenére 1958 áprilisában felmentették igazgatói tisztségéből és áthelyezték a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumba, ahol 1963 márciusáig tanított. Petőfi és Móra kutatásait folytatta, 1961-ben jelent meg „Petőfi családja a Kiskunságban” című tanulmánya. Valamelyest erkölcsi kárpótlásul értelmezhető, hogy 1963-ban kinevezték a Pest megyei Múzeumok igazgatójának. 1965-ben – a megfeszített munka következményként – szívinfarktus érte. 1968-ban nyugdíjba vonult, de kitartóan folytatta Petőfi kutatásait. 1970-ben beválasztották az Országos Petőfi Emlékbizottságba, de a 150 éves Petőfi évfordulót már nem érte meg. 64 éves korában, 1971. július 4-én elragadta a halál. Petőfi kutatásainak összefoglaló tanulmánykötete csak halála után, 1972-ben jelent meg „Közelebb Petőfihez” címmel, és csak 1998-ban a legfontosabbnak tartott munkája, „Az évszázados Petőfi per”.
1991 óta „Kiskunfélegyháza Város Díszpolgára”. A díszpolgári cím odaítélésénél indoklásul hozták fel, hogy „tanár volt, tudós, ember. Mindháromnak a legnagyobbak közül való. Emberi és tudósi tisztessége örök példa.”
Dr. Tarjányi József
