Helyi hírek 2021. október 6. 16:00

Érték a magyar népmese

Érték a magyar népmese
A magyar népmese napján, szeptember 30-án rendezték meg a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár Mesefelolvasó Napját, melyen a Platán Utcai Általános Iskola évről évre részt vesz 4. évfolyamos diákjaival. Idén  a 4.a osztály tanulói olyan mesével készültek, amellyel a népmesék általános mondanivalója mellett azt is üzenni kívánták, hogy egymás értékeit el kell fogadni, a világban mindenkinek helye van. 

A népmesék gyökereivel, a magyar népi kultúrával, az olvasás értékével nagy szeretettel ismerkednek a mai gyerekek, pedagógusaik pedig bíznak benne, hogy a meseolvasás hagyományát tovább viszik a jövő nemzedékének is. Az idén új programmal is színesítették a tanév eseményeinek sorozatát. A népmesék világában kalandoztak az alsó tagozatos gyerekek szeptember 30-án.



A délután megrendezett Meseösvényen élményszerű tanulással bővítették ismereteiket, amelyek között volt kvíz, szógyűjtés, képkirakó, mesemondás mesetérképpel. A jó hangulatú próbatételek után minden osztály emléklapot vehetett át. Benedek Elek születésnapjáról így emlékeztek meg méltóképpen a platános gyermekek és tanítóik.

Wolnerné Vidéki Szilvia
megbízott intézményvezető

    

Kövessen minket a Facebookon is!