Helyi hírek 2014. október 23. 08:30

Ünnepi hangulatban a város

Képgaléria
Ünnepi hangulatban a város
„Eltelt 58 év. Egy emberöltő. A vértanúk által felállított erkölcsi mérce kötelez.”

Az 56-os félegyházi megemlékezések 22-én, szerda este a művelődési központban, ünnepi gálaműsorral értek véget. Teltház előtt adták elő műsorukat a Móra Ferenc Gimnázium diákjai – Fekete Zoltán tanár vezetésével –, fergeteges produkcióval lépett fel a Padkaporos Táncegyüttes és ünnepi hangulatot varázsolt a színpadra a Félegyházi Táncszínház.

Csányi József polgármester megemlékezésében Raymond Aron politológus szavait idézte: „… győzelem a vereségben, mindörökre egyike marad azoknak a ritka eseményeknek, amelyek visszaadják az emberek önmagába vetett hitét, és emlékeztetik… sorsa értelmére, az igazságra.”

– Október 23-án a győzelmet ünnepeljük. Az ember örök vágyát, hogy sorsa felett maga rendelkezzen – mondta Félegyháza polgármestere, majd Márai Sándor szavaival méltatta a lelkiismeret és a szebb jövőbe vetett hit erejét, és így folytatta: – Eltelt 58 év. Egy emberöltő. De 1956 szellemisége, a hősök áldozata kitörölhetetlen nyomot hagyott történelmünkben és a magyarság öntudatában. A vértanúk által felállított erkölcsi mérce kötelez.

Az ünnepi megemlékezést Bibó István mondatával zárta Csányi József polgármester: „ A szabadság ott kezdődik, …ahol megszűnik a félelem.”

tli

Fotó: Kürti László

Kövessen minket a Facebookon is!